Önkormányzati kézben a HEMO


2014-10-01 11:50:11  | cikk: mo  | 


Önkormányzati kézben a HEMO főképe
Hosszas tárgyalások után megkezdődött a Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) hivatalos birtokba adási eljárása. A Honvédelmi Minisztérium 2010-ben országszerte valamennyi közművelődési célt szolgáló intézményét felajánlotta az önkormányzatoknak, az átadás-átvételre azonban csak most kerülhet sor. A HEMO ezt követően Pápa Város Önkormányzata tulajdonában, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ telephelyeként fog működni.
A birtokba adási eljárás keretében Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője, Bocskay László, a körzet önkormányzati képviselője, dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK intézményvezetője, az Magyar Honvédség illetékes osztályának és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviselői megtekintették az épületet.

Rádi Róbert elmondta, a város térítésmentesen jutott hozzá az épülethez azzal a feltétellel, hogy az intézményt a továbbiakban is hasonló céllal működteti, illetve az itt tevékenykedő civil szervezetek számára elhelyezést, klubtermet biztosít. A kabinetvezető kiemelte azt is, a város megbízta a JMSZK igazgatóját egy szakmai koncepció elkészítésével, melynek célja, hogy a HEMO belépésével újragondolják, a város közművelődési célt szolgáló intézményei, épületei milyen módon kapcsolódjanak be, vegyenek részt a város közművelődési életében.

Bocskay László azt hangsúlyozta, örömmel vették át az épületet, hiszen az itt működő kisközösségek ezentúl sokkal gördülékenyebben szervezhetik rendezvényeiket. Amíg az MH birtokolta az épületet, a közösségeknek engedélyeztetni kellett egyes programok, rendezvények lebonyolítását, ezentúl erre nem lesz szükség. A képviselő kiemelte, a civil szervezetek továbbra is ugyanazon keretek között működhetnek, mint eddig, sőt több segítséget kaphatnak helyben, mint korábban. Bocskay László felhívta a figyelmet arra, az ünnepélyes birtokba vétel október 11-én, szombaton egész napos rendezvény keretében történik, melyre természetesen nemcsak a fegyveres testületek tagjait, a honvédséghez kötődő érdeklődőket várják. A HEMO ezentúl nyitni kíván a város lakossága felé, az itt szervezett rendezvényekre mindenkit szeretettel várnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!