Sikeres volt a Fáy András lakótelepi óvoda migráns projektje


2014-09-30 11:12:36  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Sikeres volt a Fáy András lakótelepi óvoda migráns projektje főképe
Befejeződött a Pápai Városi Óvodák Fáy András Lakótelepi Tagóvodájának a migráns gyermekek befogadását és nevelését segítő második, kétéves projektje, melynek zárórendezvényét hétfőn délután tartották meg az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában.
– A projekt első szakasza 2009-ben és 2010-ben zajlott le, az akkor megkezdett innovatív munka folytatódott a mostani két évben. Ennek keretein belül változatos, gazdag gyerekprogramokat valósítottunk meg, a szülők számára a beilleszkedésüket, tájékozottságukat segítő szülőértekezleteket tartottunk. Továbbá nemzeti heteket szerveztünk a gyerekeknek, valamint gyereknapot és közös családi programokat bonyolítottunk le. Összességében egy olyan szakmódszertani programot készítettünk, ami a gyerekek beilleszkedését, befogadását és az eredményes tanulását segíti. Természetesen a magyar kultúra átadása is fontos feladatunk volt. Például elkészítettünk egy kiadványt, ami a magyar ünnepeket, jeles napokat mutatja be a szülők számára angolul – tájékoztatott Morvai Marianna, a Fáy András lakótelepi óvoda és a projekt szakmai vezetője. Mint mondta, sikerült egy biztos alapokon nyugvó szakmai alapot, egy modellértékű szakmai innovációt megteremteniük, ami magában hordozza a folytatás lehetőségét.
A zárórendezvény résztvevőit Csákvári Judit, a Pápai Városi Óvodák intézményvezetője köszöntötte, majd Áldozó Tamás polgármester szólt a szép számban egybegyűltekhez. – Pápának ma a Városi Óvodák a legnagyobb intézménye, éppen ezért bármilyen innováció, újítás valósul meg itt, azt különösen nagy örömmel fogadjuk. Amikor először találkoztunk a SAC-programmal (Stratégiai Légiszállítási Képesség Program – a szerk.), tudtuk, nagyon sok mindenen változtatni kell, hogy együtt tudjunk dolgozni – mutatott rá a városvezető.
Áldozó Tamás hozzáfűzte, az infrastrukturális változtatások mellett meg kellett újítani a gyerekekkel való foglalkozások terén meglévő ismereteket, tudást. – Magyarországon kevés helyen kell a helyi oktatási rendszerben külföldi gyerekeket tanítani. Nagyon kevés az olyan jó gyakorlat, amit át tudtunk volna venni. Sok problémára itt helyben kellett megkeresni a megoldást. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt a megoldást a pápai óvodapedagógusok, dajkák meg is találták. Gratulálok a projekt valamennyi résztvevőjének az elvégzett munkához! Remélem, hogy a megszerzett tapasztalatokat a következő évtizedekben ez az intézmény hasznosítani tudja majd az ide érkező sok-sok külföldi kisgyerek javára – fogalmazott a polgármester.
Ezt követően Morvai Marianna bemutatta a jelenlévőknek a projekt eredményeit, majd állófogadással zárult a rendezvény.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!