Kézilabda utánpótlás bajnokság: A Kilián DSE lecsúszott a dobogóról


2010-02-26 17:48:49  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Kézilabda utánpótlás bajnokság: A Kilián DSE lecsúszott a dobogóról főképe
Három megye hat U 11-es lány csapata két csoportban küzdött meg ma egymással a városi Sportcsarnokban a régió döntőjén. Az A csoportban Szombathely, Bük, Dunaújváros, míg a B-ben Körmend, Székesfehérvár és a házigazda Kilián DSE Pápa kapott helyet. A Pődör Ákos és ifj. Koncz Sándor vezette pápaiak egy győzelemmel és egy döntetlennel jutottak az elődöntőbe, ahol a torna favoritjának számító vas megyeiekkel kerültek szembe. Sajnos érvényesült a papírforma, így a pápai U 11-esek a bronzéremért szállhattak harcba. Ellenfelük az a Körmend volt, akiket a csoportban már két góllal sikerült legyőzniük. A harmadik helyért vívott találkozón ezúttal visszavágott a másik vasi csapat, így a mieinknek a negyedik hely jutott. A tornáról az első két helyezett, vagyis Dunaújváros és Szombathely jutott az országos döntőbe. Pődör Ákos elégedett volt az övéivel, mint mondta csapata túlteljesítette az általa vártakat.

- A mai négy találkozónkból hármon nagyszerűen teljesítettek a lányok, nagy dolog, hogy idáig eljutottunk és olyan nagy utánpótlásbázissal rendelkező alakulatokkal is megmérkőzhettünk, mint például Szombathely. A Kézisuliban heti két edzéssel több korcsoportban sikerrel zajlanak az edzések, hiszen az 1998-as, 1999-es és a 2001-es korosztály egyaránt a megyeiről továbbjutott az országos elődöntőre, büszkén mondhatom, hogy a pápaiak a közvetlen élmezőnyhöz taroznak.

Csoportmeccsek

Kilián DSE Pápa - Körmend DMTE 10-8

Szombathelyi Sportközpont - Büki TK 20-6

Alcoa Fehérvár KC - Kilián DSE Pápa 9-8

Dunaújváros VSI - Büki TK 20-3

Alcoa Fehérvár KC - Körmend DMTE 7-9

Dunaújváros VSI - Szombathelyi Sport Központ 13-4

Elődöntő:

Dunaújváros VSI - Körmend DMTE 20-5

Kilián DSE Pápa - Szombathelyi Sportközpont 9-23

5. helyért

Büki TK - Alcoa Fehérvár KC 6-10

3. helyért

Körmend DMTE - Kilián DSE Pápa 7-6

Döntő

Dunaújváros VSI - Szombathelyi Sportközpont 16-10

Végeredmény

1. Dunaújváros VSI
2. Szombathelyi Sportközpont
3. Körmend DMTE
4. Kilián DSE Pápa
5. Alcoa Fehérvár KC
6. Büki TK

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!