Tűztivornya a kastélyudvaron


2014-09-28 16:51:11  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Tűztivornya a kastélyudvaron főképe
„Lángba borult” az Esterházy-kastély udvara szombaton este, ahol Szent Mihály napjához kapcsolódóan látványos tűztivornyát tartottak a népi hagyományok megelevenítésével karöltve.
A városunkban változatos programokat kínáló szombati nap megkoronázása az esti, Tűztivornya elnevezésű, a Szent Mihály-napi hagyományokhoz szervesen kötődő mulatság volt a kastélyudvaron, ahol tábortűz, fáklyák, tűzzsonglőrök világították be az éjszakát. A hangulatot a Teleszterion Színházi Műhely Szélkötő Kalamona című tűzszínházi előadása alapozta meg. A rendkívül látványos és elképesztő vitalitással teli színdarab tüzes eszközök segítségével, a magyar mondavilág elemeinek felhasználásával varázsolta el a nézőket.
A Szélkötő Kalamonát a Magyar Szín-Játékos Szövetség nemrég a 2013/2014-es évad legjobb színjátszó előadásának választotta és Paál István Diplomával jutalmazta. A döntés indoklásában elhangzott, a tűzzsonglőr eszközökkel való munka és a prózai színház, illetve mindezzel együtt a mozgás- és táncszínház ilyen szintű ötvözete unikális kezdeményezésnek számít – tudtuk meg Komáromi Sándortól, a Teleszterion vezetőjétől. A fiatal drámatanár hozzáfűzte: a szakma elismeréssel szólt továbbá a Szélkötő Kalamonában szereplő sok-sok fiatalról, valamint az előadásból áradó hatalmas életigenlésről.
Komáromi Sándor megjegyezte, mindez remekül passzol Szent Mihály napjához is, amely néphagyományok tekintetében igencsak gazdag. A pásztorok ezen a napon hajtották haza az állatokat a legelőről, elszámoltak a gazdáknak a jószágokról, és megkötötték az új kontraktusokat. A Szent Mihály-napi tűzgyújtás a hazatalálást is jelképezte. – A ma estihez hasonló alkalmaknak elsődlegesen arról kell szólni, hogy az időjárás, a hétköznapi gondok ellenére, amikor meggyújtjuk a máglyát, amikor megszólal a zene, amikor táncra perdül a táncos, amikor beszélni kezd a színész, akkor egy közös pillanatot élünk át, amit jó lenne többször megismételni – fogalmazott Komáromi Sándor.
A Szélkötő Kalamona után a Cosmos Trio, valamint a Hét Csillag Kulturális és Sportegyesület tagjai éjszakába nyúló zenés hagyományőrző műsort prezentáltak a kastélyudvaron, ahol a tábortűz és a tűzzsonglőrök bemutatója tovább fokozta a különleges hangulatot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!