Ülésezett a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás


2014-09-26 11:51:31  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Ülésezett a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás főképe
Megtartotta soron következő ülését a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás (PÖFT) Társulási Tanácsa csütörtök délután a Pápai Járási Hivatal tanácstermében. A tanácskozáson ezúttal is ellenszavazat nélkül hozták meg a döntéseket. A napirendi pontok között egyebek mellett a társulás 2014. évi költségvetésének első félévi végrehajtásáról szóló beszámoló, és a 2014. évi költségvetésének módosításáról szóló előterjesztés megtárgyalása is terítékre került.

– A legfontosabb az első félévi gazdálkodás elfogadása volt. A társulás és az intézmények jól gazdálkodtak, időarányos teljesítést mutatott mind a kiadási, mind pedig a bevételi oldal. Kiegyenlítetlen számlánk nincs. Tehát a jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodott a társulás – tudtuk meg Kunszt Szabolcstól, a PÖFT elnökétől.

Mint mondta: a társulás működése egybeesik a polgármesteri ciklussal, az önkormányzati választások után a társulási tanács újra meg fog alakulni. – A társulás működését a feladatok indokolják, attól még, hogy választás van, például az orvosi ügyeletnek, a házi segítségnyújtásnak folyamatosan működnie kell – jegyezte meg Kunszt Szabolcs.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!