Szakmai nap a Mezőben


2010-02-26 16:50:41  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Szakmai nap a Mezőben főképe
Ma délelőtt a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola Tagintézményében (volt Mező) vendéglátós és kereskedelmi szakmai napot tartottak. Áldozó Tamás, Pápa város alpolgármestere, egyben a szakképzés-szervezési társulás elnöke köszöntötte a megjelenteket és méltatta a rendezvény jelentőségét mondván:  a vendéglátás és a kereskedelem Pápán stratégiai jelentőségű szolgáltatási ág.
A köszöntőt követően Roxer Egon, az NFH Közép-dunántúli Regionális Felügyelőségének kirendeltségvezetője tartott átfogó tájékoztatást a fogyasztó-védelem tevékenységéről, az új rendelkezésekről, valamint a fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatairól.
- Nemcsak a boltokban van szükség az ellenőrzésre, hanem a vendéglátásban is. A mai előadáson kereskedők és vendéglátók vannak, ezen a területen a fogyasztóvédők feladata csökkent. Az élelmiszer ellenőrző lánc létrehozásával a fogyasztóvédelmi hatóság több feladatot kapott. Mi azokkal a részekkel foglalkozunk inkább, ahol a vásárló, a fogyasztó találkozik a termékkel. Az utóbbi években jelentősen megváltozott a működési engedéllyel kapcsolatos jogszabály, megszűnt például a működési engedély kötelezettsége, de ez nem azt jelenti, hogy a szabályokat nem kell betartani. Azt javasolnám, hogy akit bővebben érdekelnek ezek a változások, azok a www.nfh.hu-n tudnak további információkat szerezni - tájékoztatta az érdeklődőket Roxer Egon.

Domonkos Miklós,  a Veszprém megyei gasztronómiai egyesület elnöke a gasztronómia jelentéséről, kialakulásáról tartott előadást. Szó esett még a gasztronómia különböző korszakairól is a honfoglalástól kezdve napjainkig, a hazai hagyományokról, az ünnepi étkezésekről és a nemzetek konyháiról is.
- Hallatlan nagy utat tettünk meg a technológiai fejlődés területén, ezekkel a modern eszközökkel igazi különlegességeket tudnak a szakácsok elkészíteni. A korszerű gasztronómia lényege, hogy megfeleljünk a kedves vendégnek és egészségesen étkezzünk, sok halat és kevés zsíros ételt fogyasszunk. Célunk azonban, hogy a különböző tájegységek ízeit megőrizzük, remek alkalom erre például a torkos csütörtök - hangsúlyozta az elnök.

Ezt követően Tanács Attila mesterszakács, világ-, európa-, és olimpiai bajnok ételszobrász és oktató Zöldségfaragás elmélete és gyakorlata című bemutatóját figyelhették, majd egy koktél bemutatóra invitálták a diákokat és az idelátogatókat, melyet Fenyvesi Norbert és Halász Bence mixerek mutattak be.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!