Elhunyt elnökére emlékezik a Pápai Kosárlabda Club


2014-09-23 13:17:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Elhunyt elnökére emlékezik a Pápai Kosárlabda Club főképe
Az 15 éves a Városi Sportcsarnok programsorozat keretében szeptember 28-án vasárnap 11 órai kezdettel a Pápai Kosárlabda Club ötödik alkalommal rendezi meg 2010-ben elhunyt elnöke emlékére a Balogh József Emléktornát. A hazai csapat már hetek óta készül az október 4-én induló bajnokságra, ez idő alatt Vajda Balázs formálódó csapata több felkészülési találkozót is játszott. Az egyesület a Balogh József emlékére rendezett tornára – mely a pontvadászat főpróbájának is tekinthető – igyekezett a lehető legszínvonalasabb kupát megrendezni, ami ismerve a meghívott csapatok névsorát, sikerült is. Az évek óta a magyar utánpótlás elitjébe tartozó Falco, a tavaly a pápaiakkal egy csoportban küzdő, idén dobogóesélyes TF-Budapest, valamint a Széchenyi Egyetem Győr csapatai mérkőznek meg a vasárnapi nap folyamán. A program délelőtt 11 órakor a Motax-Concordia KC Pápa - Széchenyi Egyetem Győr találkozóval indul, majd az ünnepélyes megnyitó után 13:15-től a Falco II. a TF Budapesttel csap össze. A két vesztes bronzmérkőzését 15:45-től, a döntőt 18 órai kezdéssel rendezik. A házigazdák célja amellett, hogy megvédjék tavalyi elsőségüket az, hogy a bajnokság kezdetére megfelelő formába kerülés érdekében tovább építsék csapatjátékunkat.

A menetrend:
11:00 Motax-Concordia KC Pápa - Széchenyi Egyetem Győr
13:00 Ünnepélyes megnyitó
13:15 Falco II. – TF Budapest
15:45 Mérkőzés a harmadik helyért
18:00 Döntő


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!