A Budapest Bár mindig szívesen zenél Pápán


2014-09-15 22:56:59  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


A Budapest Bár mindig szívesen zenél Pápán főképe
Nem először járt Pápán az országszerte méltán népszerű Budapest Bár zenekar, amely a ’20-as, ’30-as évek kupléival, sanzonjaival, kávéházi cigányzenéjével szerzett magának hírnevet és elismertséget. A Farkas Róbert által 2007-ben éltre hívott együttes repertoárja az évek során örökzöld táncdalokkal és filmslágerekkel, valamint saját szerzeményekkel is bővült, miközben továbbra is megmaradt a Budapest Bár egyedi hangzásvilága.

– Hetedik éve vagyunk együtt. Eleinte a ’20-as, ’30-as évek dalaival kezdtük, mígnem mára már egészen a kortárs slágerek feldolgozásáig jutottunk. Nem utolsó sorban pedig megszületett az első Budapest Bár dal is – nyilatkozta Farkas Róbert zenekarvezető a Pápai Csülök-, Cicege- és Borfesztivál zárónapjának estéjén adott koncertjük előtt. – Hamarosan megjelenik az őszi albumunk, ami a párja lesz a tavasszal megjelent lemezünknek. Az új albumot is gazdagítja majd saját szerzemény, és ezt a hagyományt a továbbiakban is szeretnénk folytatni. A legutóbbi lemezünk pörgős, táncos dalokat tartalmaz, a készülő kiadvány pedig inkább líraibb, melankólikusabb lesz. Ugyanakkor zeneileg és stílusilag nagyon gazdagnak, izgalmasnak ígérkezik az új album – tette hozzá.

A Budapest Bár vezetője elárulta, annakidején csupán egyetlen album elkészítéséért hívta össze a zenekart, amiben jól ismert, illusztris művészek énekelnek. – Nem gondoltam volna, hogy koncertezni is tudunk majd, hiszen minden énekesünk nagyon elfoglalt a saját zenekarának köszönhetően. Éppen ezért eleinte csak hétköznap játszottunk, de minden egyes tag annyira megszerette a Budapest Bárt, hogy igyekszünk hétvégén is zenélni. A Budapest Bár nagyon különleges zenekar abból a szempontból, hogy nem egyetlen frontember áll a középpontban. Amikor eljövünk közösen koncertezni, hatalmas energiák szabadulnak fel, és nem csak a közönséget, hanem egymást is nagyon jól elszórakoztatjuk. Feledhetetlen hangulat keletkezik, amit mindig nagyon jó érzés átélni. Különösen tetszik, hogy egyszerre több generációt tudunk megszólítani, a kisgyerekektől kezdve a középkorosztályon keresztül egészen az idősebbekig mindenkit meg lehet találni a közönség soraiban – fogalmazott Farkas Róbert, akit rokoni szálak kötnek Pápához, ugyanis a felesége pápai származású. A zenekarvezető kiemelte, a Budapest Bár mindig szívesen zenél városunkban.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!