Négy polgármester-, 43 képviselőjelölt


2014-09-09 00:15:25  | cikk:  | 


Négy polgármester- és 43 képviselőjelölt közül választhatnak a pápaiak október 12-én, az önkormányzati választás napján. Polgármesterjelölt dr. Áldozó Tamás – a jelenlegi városvezető - a Fidesz-KDNP színeiben, Grőber Attila, aki az MSZP-Együtt-PM közös jelöltje, Kerecsényi Zoltán a Demokratikus Koalíció részéről. Ugyancsak polgármesterjelölt dr. Szőke László, aki függetlenként indul, ám a helyi nyilvánosságban őt a Jobbik biztosította a támogatásáról. A jelöltek közül Grőber Attila most indul harmadszor a címért, 2010-ben dr. Kovács Zoltán, 2011-ben az időközi választáson pedig dr. Áldozó Tamás mögött végzett a második helyen. Négy polgármesterjelölt korábban még soha nem indult Pápán, 1994-ben (dr. Kovács Zoltán, Gosztola István és Sokoray László), 2010-ben (dr. Kovács Zoltán, Grőber Attila és Erőss Bulcsú) és 2011-ben (dr. Áldozó Tamás, Grőber Attila és Orbán Imre) hárman, 1998-ban (dr. Kovács Zoltán és Tulok András), 2002-ben és 2006-ban (mindkétszer dr. Kovács Zoltán és dr. Németh Márta) pedig ketten voltak jelöltek.

Az előző választás, 2010 óta Pápán 10 körzetben választanak önkormányzati képviselőt (1990 és 2006 között 14 választókerület volt). Négy jelölő szervezet (a Fidesz-KDNP, az MSZP-Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik)valamennyi körzetben állított jelöltet, rajtuk kívül három jelöltet függetlenként vett nyilvántartásba a helyi választási bizottság. Az idei 43 jelölttel szemben négy évvel ezelőtt 32-en próbálkoztak, akkor a Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik valamennyi körzetben állított jelöltet és ketten függetlenként indultak. A négy évvel ezelőtti mezőnyből 16-an indulnak újra: a Fidesz-KDNP a négy évvel ezelőtt valamennyi körzetben győztes képviselőit indítja újra (illetve Unger Tamás személyében egy olyan képviselőt, aki a lemondott dr. Kovács Zoltán képviselői mandátumát időközi választáson szerezte meg 2011-ben), Grőber Attila. Kovács József és Szirbek Rita a szocialistáktól újrázik, Kerecsényi Zoltán 4 éve MSZP-színekben, most DK-jelöltként indul, míg Sokoray László és Süle Zsolt már 2010-ben is Jobbik-jelöltek voltak.

Az 1. számú választókerületben, a szűken vett Belvárosban dr. Péntek Árpád négy éve a szavazatok 62 százalékával nyert, akkor Kerecsényi Zoltán 25 százalékot szerezve lett második. Rajtuk kívül most az MSZP-t Jabronka Richárd, a Jobbikot Németh Csaba képviseli.
A másik belvárosi választókerületben, a 2. számúban négy éve az újrainduló dr. Vörös Ibolya a szavazatok 68 százalékát gyűjtötte be, rajta kívül Gőgös Enikő (MSZP-Együtt-PM), dr. Kiss Balázs (Jobbik) és Szalay Aladár (DK) indul.
A Huszár és Fáy lakótelepeket is magába foglaló 3. számú választókerület hozta négy éve az egyik legszorosabb eredményt, akkor Bocskay László 21 százalékkal előzte meg Grőber Attilát (52:31). Idén is egymásnak gyürkőznek, rajtuk kívül indul még dr. Varga Gyula a Jobbiktól és Kerecsényi Zoltán, a DK jelöltje, továbbá Visváder Tamás független jelölt.
A Belső-Tókertben, a 4. körzetben Császár Endre 2010-ben a szavazatok 67,5 százalékát kapta (itt korábban 20 évig dr. Kontrát Károly volt a képviselő), októberben az ellenfelei Németh György (Jobbik), dr. Bányai Katalin (MSZP-Együtt-PM) és Mód Károly (DK) lesznek.
Az 5. számú választókerületben, az Erzsébetvárosban négy éve Venczel Csaba 68 százalékot kapott, akkor is (13 százalék), most is induló Sokoray László (Jobbik), aki kisgazda színekben 1990 és 1994 között már volt önkormányzati képviselő. Indul még Simon Brigitta (MSZP-Együtt-PM) és Rémai Ferencné (DK).
A Felsővárosban (6. választókerület) 2010-ben dr. Hermann István nyert (55 százalék)Kovács József (35 százalék), az MSZP jelöltje előtt. Mindketten ismét indulnak, rajtuk kívül jelölt még Kálmán Balázs (Jobbik), Gazdag Imre (DK), valamint Molnár Péter és Gombkötő Károly független jelöltek. Ebben a körzetben van a legtöbb jelölt, szám szerint hatan indulnak.
A nagyobbrészt Borsosgyőrt és Kéttornyúlakot, kisebbrészt a Bocsor utca környékét magába foglaló 7. számú választókerületben négy éve Máté István győzött (ő egyébként 1992 óta tagja a képviselőtestületnek), októberi ellenfelei Töreki Milán (Jobbik), Papp Ferencné (DK) és Laky Tamás (MSZP-Együtt-PM) lesznek.
A 8. számú választókerületben, ami a Vajda Péter lakótelepet és a Külső-Tókertet jelenti a Fidesz-KDNP jelöltjeként dr. Áldozó Tamás polgármester indul újra, négy éve ő a szavazatok 63 százalékával lett képviselő. Most Link Tamás (MSZP-Együtt-PM), Kovács Katalin (Jobbik) és Papp Ferenc (DK) a további jelöltek.
A volt Kilián lakótelepen Unger Tamás alpolgármester ellenfelei Szirbek Rita (MSZP-Együtt-PM), Elek Máté (Jobbik) és Pintér Kálmán (DK) lesznek.
A „hegyeket”, az Igal környékét és Tapolcafőt foglalja magába a 10. számú választókerület, ahol négy éve Zsegraics Gyula a szavazatok 62 százalékát szerezte meg. Ismét az ellenfelei között köszönthetjük Süle Zsoltot a Jobbikból, aki négy éve 18 százalékot kapott, indul még Kovács Csilla (MSZP-Együtt-PM) és Németh Istvánné (DK).

Nyilvántartásba vette a helyi választási bizottság a pártok kompenzációs listáit is. A listákról az egyéni jelöltekre leadott, ám egyéni mandátumot nem eredményező szavazatok után lehet mandátumhoz jutni. Négy éve az MSZP 3, a Jobbik 1 képviselői helyet szerzett így.
A Fidesz-KDNP listáját dr. Áldozó Tamás vezeti Unger Tamás és dr. Vörös Ibolya előtt. A DK listáján ugyancsak a polgármesterjelölt, ifj. Kerecsényi Zoltán áll az élen, megelőzve Papp Ferencet és a korábbi országgyűlési képviselő Tulok Andrást. Ezen a listán az egyéniben nem induló Gyurcsány Éva a hatodik. Az MSZP-Együtt-PM listáján Grőber Attila polgármesterjelölt szerepel az első helyen, őt Kovács Csilla és dr. Bányai Katalin követi. A mostani önkormányzatban képviselő Szirbek Rita az ötödik, Pingiczer Sándor a tizenkettedik. A Jobbiknál Süle Zsolt az első, megelőzi Sokoray Lászlót és Németh Györgyöt.

A képviselőtestületben a fenti jelöltek közül 14-en kerülnek be. Tíz mandátumot az egyéni választókerületekben, négyet a kompenzációs listáról szerezhetnek meg az aspiránsok.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!