Kiállítás az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából


2014-09-09 00:02:20  | cikk: Babos Petra  | 


Kiállítás az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából  főképe
A Jókai Mór Városi Könyvtár az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára szervezett kiállítást az intézményben. A tárlaton fotók, kitüntetések, papírpénzek, térképek és persze hadilevelek, sisakok segítenek emlékezni a látogatóknak azokra a szörnyűségekre, amelyek 1914. július 28-án kezdődtek.
Dr. Hermann István könyvtárigazgató köszönetét fejezte ki Fejes Sándornak, Lóky Györgynek, László Szabolcsnak és Tóth Kálmánnak, akik gyűjteményük anyagával hozzájárultak ahhoz, hogy ez a kiállítás létrejöjjön. Mint mondta, az I. világháborút akkoriban nagy háborúnak nevezték, mivel nem tudták, hogy lesz majd második is. Ezért fontos, hogy emlékezzünk erre az időszakra, az elesettekre, a halottakra. Az igazgató elmondta, igyekeztek minden olyan tárgyat és képanyagot bemutatni, amivel közelebb hozható a közönséghez ez a korszak.
A tárlatot Kovács Péter, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának igazgatóhelyettese nyitotta meg a nagyérdemű előtt.
A történelem szakos tanár kiemelte, hogy nagyon fontos a gyűjtés, a tárgyi és képi emlékek megőrzése, hiszen ez az identitásunk részét képezi.
Kovács Péter elmondta, az első emléke a háborúval kapcsolatban a 7. Honvéd Huszárezred volt, melynek tagjai a kedvenc hőseivé is váltak.
- Kiskamasz koromban a nyarakat rendszeresen a strandon töltöttük. Mielőtt hazamentünk, mindig meg akartam nézni a kedvenc emlékművemet, a 7. Honvéd Huszárezred emlékét. Nagyapám, aki cipész volt, sokat mesélt erről az időszakról, valamint a másik nagyapám is, akinek a bátyja az I. világháborúban halt meg. A másik emlékem, a Kígyó utcai Barátok templománál van, ahol halottak napjakor mindig égtek a gyertyák. A harmadik, a régi Petőfi-gimnázium, a mai Refi első emeletén található, az az I. világháborús emlék, amely az iskola akkori diákjainak és tanárainak állít emléket. A negyedik az, hogy a nagymamám öccsét az Alsóvárosi temetőben temették el, s amikor ki szoktam kísérni, akkor rendszerint elmentünk a hadifogoly temető mellett is. Mindig megdöbbentem a sok német, magyar, bosnyák katona sírján, akik itt Pápán nyugszanak.
Kovács Péter elmondta még, hogy néhány héttel ezelőtt egy szabadkai nyugdíjas azzal kereste meg, hogy a nagyapja nyugvóhelyét szeretné felkutatni, ezért a tanár úr segítségét kérte. Kovács Péter Huszár János helytörténészhez fordult, és meg is találtak a keresett sírt.
A tanár végül elmondta, nagy háború emberek millióinak életét vette el, értelmetlenül. Emlékezzük tehát rájuk, a hősökre, sose felejtsük el őket!
A tárlat szeptember 8- 26. között tekinthető meg a könyvtár nyitva tartási idejében.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!