Itt a III. Pápai Filmfesztivál!


2014-09-05 16:07:55  | cikk: mo  | 


Itt a III. Pápai Filmfesztivál! főképe
Jövő csütörtöktől ismét több időpontban közel 20 filmet láthat a közönség a Petőfi Moziban egy héten át. A Petőfi Mozi vezetősége úgy döntött, érdemes néha elővenni a korábban játszott filmeket, hiszen sokan lehetnek, akik még nem látták, vagy éppen lecsúsztak az adott moziról. Eltelt egy nyár és az utóbbi három hónapban vetített filmek újbóli műsorra tűzéséhez mi lenne alkalmasabb, mint egy fesztivál, ahol több időpontban, majd' két tucat filmet, s némelyiket akár többször is megnézhetik a mozirajongók. Ezek a gondolatok vezérelték Micsik Zoltánt, amikor összeállította a műsort, s meghirdette a III. Pápai Filmfesztivál programját.

A válogatásban tehát a nyáron vetített sikerfilmeket tekintheti meg a közönség, de a fesztivál lehetőséget nyújt olyan alkotások műsorra tűzésére is, amelyek eddig nem voltak láthatók a Petőfi Moziban. A filmszínház üzemeltetője két ilyet emelt ki: Mundruczó Kornél Fehér Isten című alkotását, melyet Magyarország 2015-ben Oscar-díjra nevez és A megtisztulás éjszakája: anarchia című horrorfilmet, amely műfajra gyakorta mutatkozik igény a pápai közönség körében.

A Petőfi Mozi tavasszal indította útnak vidéki akcióját, melynek előnyeit a filmfesztivál idején a pápaiak és a csatolt településrészeken élők élvezhetik. Az akció keretében, az a pápai mozilátogató, aki felmutatja lakcímkártyáját, egy jegy áráért kettőt kap – hívta fel a figyelmet Micsik Zoltán.

A III. Pápai Filmfesztivál programja ITT olvasható.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!