Edzőtábort tartott a Hét Csillag Egyesület


2010-02-24 12:36:45  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Edzőtábort tartott a Hét Csillag Egyesület főképe
A hétvégi foglalkozás Neubauer Károly vezetésével zajlott, aki immár másfél éve segíti az egyesület munkáját. Pintér Péter egyesületi elnök elégedetten tekintett vissza a közös tréningre.

- Egyesületünk a Hét Csillag Sáska Kung-Fu Stílust gyakorolja, azonban minden szakmailag magasan képzett mestert nagyra értékelünk, hiszen nagyon fontos a stílus, de még fontosabb az, aki ezt gyakorolja és ahogy gyakorolja. Neubauer Károlyról tudni kell, hogy több, mint három évtized küzdősport és harcművészeti múltat tudhat maga mögött és az edzéseket közel egy évtizedes szünet után kezdte újra. Ez idő alatt több stílusban is jártasságot szerzett, amelyek közül a shotokan karate, a kick-box és a taekwondo mester fokozatát is elérte. Versenyeredményeit tekintve többféle szabályrendszerben is többszörös magyar, osztrák, valamint német bajnoki cím tulajdonosa és több nemzetközi eredménnyel is büszkélkedhet. A magam részéről nagyon örülök, hogy megvalósulhatott ez a hétvégi tábor, hiszen személyesen már több ízben tapasztalhattam azt a szakmai tudást, amit Károly az évek során összegyűjtött és mindenképpen szerettem volna, hogy a klubunk ügyesebb versenyzői és sportolói is tanulhassanak tőle. Az edzésen a lábképesség fejlesztése és a rúgástechnikák kapták a fő hangsúlyt, ami sportolóinknak a későbbiekben is nagy hasznára válhat. Nagyon elégedett vagyok a résztvevők teljesítményével és ezúton is szeretném megköszöni Neubauer Károlynak mindazt a szakmai segítséget, amivel támogatja iskolánkat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!