Októberben szentelik a felújított mellékoltárt az Anna templomban


2014-09-03 13:55:36  | cikk: mo  | 


Októberben szentelik a felújított mellékoltárt az Anna templomban főképe
Közel másfél millió forintból újul meg az Anna templom mellékoltára. A plébánia minden évben belevág egy-egy nagyobb felújításba, renoválásba, így a templom évről-évre szépül. Ebben az évben a Jézus Szíve oltár felújítását kezdték meg a hívek nagylelkű adományaiból. Salgó Ferenc kanonok, plébános elmondta, több mint 800 ezer forint gyűlt össze az oltár renoválására, az adományokért rendkívül hálás a plébánia.

A mellékoltár a 20. század első felében épült. A közel 100 éves oltár már igencsak felújításra szorult, ki kellett cserélni a villamos vezetékeket, újraaranyozták a díszeket és minden elemet újrafestettek, restauráltak. A renoválást májusban kezdték meg, a munka lassan a végéhez közeledik, már az egyes díszítőelemeket is visszahelyezték eredeti helyükre. A felújítás oroszlánrészét Csekőné Ruff Ilona restaurátor vállalta, akinek egyébként édesapja készítette a mellékoltárt még az előző század elején. Csekőné Ruff Ilona örömmel vállalta a feladatot, hiszen szívesen vesz részt abban a munkában, amely édesapja keze nyomát viseli, folytatva így a családi hagyományokat.

A felújított Jézus Szíve oltárt október 5-én, a 9 órai szentmise keretében szentelik fel.

Jézus Szíve tisztelete a katolikus egyházban nagy jelentőséggel bír. Tisztelete az Isten iránti személyes szeretet kifejezését jelenti. Üzenete pedig a rendszeres gyónás, áldozás elsőpénteken.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!