A Budai Várban is tarolt a barokk ruhás fotózás


2014-09-02 23:27:43  | cikk: HuHa  | 


A Budai Várban is tarolt a barokk ruhás fotózás főképe
Díszvendégként vett részt az idei Főszezon gasztronómiai és turisztikai kiállítás és vásáron Pápa. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett kétnapos programra a város 800 éves jubileuma alkalmából invitálták meg díszvendégnek településünket. A jellegzetes hazai élelmiszeripari termékeket előállító vállalkozások mellett számos turisztikai szolgáltató mutatkozott be a nagyközönség előtt a Budai Vár Savoyai- és Halászó fiú teraszán megrendezett kiállításon a múlt hét végén. Galisz Tamás, a rendezvény főszervezője hírportálunknak elmondta, nyolc évvel ezelőtt az volt a céljuk, hogy a hagyományosan nyárra koncentráló idegenforgalmi főszezont kiszélesítsék időben és olyan szolgáltatókat mutassanak be az érdeklődőknek, amelyek a nyáron kívüli kilenc hónapban is tudnak tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget biztosítani a kirándulóknak, túrázóknak, pihenni vágyóknak. A kínálatot a magyar gasztronómia remekeivel egészítették ki, így jellegzetesen magyar ételek és italok készítőinek is bemutatkozási lehetőséget adnak. Városunkat a 800 éves jubileum alkalmából hívták díszvendégnek, de főkiállítóként szerepelt már Pécs és Szombathely városa is a rendezvényen.
Pápa a korábbi idegenforgalmi rendezvényeken már nagy sikert aratott kínálatával vett részt a programon. Az Esterházy-kastély mellett a Várkertfürdőt, a Kékfestő Múzeumot és a Református Gyűjteményeket népszerűsítette, a gasztronómiai vonulatot a Pápai Hús 1913. Kft. képviselte, a turisztikai attrakciók mellett pedig kulturális sokszínűségét is megmutatta, hiszen a színpadi produkciók között a Brezza d’ Barocco együttes, Pápa Város Fúvószenekara és a Pegazus Színház műsora is szerepelt. A város hagyományainak bemutatására a Pápai Huszár Egyesület és a Barokk Hagyományőrző Egyesület tagjai is részt vettek a kiállításon.
A turisztikai szakemberek városismertető játékos totóval, kékfestő minták nyomdázásával és egyiptomi amulettek készítésével csalogatták standjukhoz a kicsiket és nagyokat, és a Budai Várba is elvitték a barokk ruhás fotózást. A nagy sikert arató programon ezúttal is száznál több fotó készült, a standon dolgozó munkatársak pedig mindenkit meginvitáltak a kastély újbóli megnyitására. De nemcsak a kastélyba hívták az érdeklődőket, a városi rendezvényekre - így a Pápai Csülök-, Cicege- és Borfesztiválra – is felhívták a figyelmet.
-Én azt hiszem, a sok ilyen idegenforgalmi rendezvény mozaikszerűen fogja összerakni a városról azt a képet, amelyet szeretnénk kialakítani itt az országban, tehát nagyon sok ilyen rendezvényen kell részt vennünk és erre sok pénzt kell költeni, éppúgy, mint az élénk marketingtevékenységet folytató más turisztikai desztinációk, hiszen a jól bejáratott helyek is sokat dolgoznak azon, hogy ismertségüket fenntartsák – fogalmazott Áldozó Tamás polgármester, aki maga is részt vett a hétvégi rendezvényen. A városvezető színpadon elmondott köszöntőjében Pápa értékeit felvillantva hívta a pápai standhoz a látogatókat és invitálta őket városunkba.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!