Agrárfórum a Pedotthonban


2010-02-23 21:33:55  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Babos Petra  | 


Agrárfórum a Pedotthonban főképe
A megye agrárvállalkozói képviseltették magukat a ma délután 14 órakor kezdődött agrárfórumon a Pedagógus Művelődési Házban, melyre Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára invitálta a szakmabelieket. Az ott elhangzottakról 16 órától sajtótájékoztatón számolt be az államtitkár.
- Év eleji, évindító fórumot tartottunk és a pályázatok értékeléséről szóló megbeszélést folytattunk.
Mint egyebek mellett elmondta, településmérettől függetlenül hirdették meg azokat a pályázatokat, amelyeken az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretein belül (UMVP) még csak 5000 fő lakos alatti települések vehettek részt.
Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy azt a kormánydöntést, amely az UMVP pályázatok elbírálását március 31-ével felfüggesztette volna, a múlt héten az érdekképviseletekkel lezajlott tárgyalást követően a miniszter feloldotta.
 - A január 19. előtt benyújtott pályázatok esetében nincs moratórium. Elbíráljuk a pályázatokat és úgy számolunk, hogy nagyjából még 200 milliárd forint összegű támogatásról fogunk dönteni. Ebből a legtöbbet, mintegy 130 milliárd forintot az állattenyésztést igényelte, továbbá az élelmiszeripar, amely egy kisebb, de szintén jelentős összeget jelent - mondta az államtitkár.
Ezen kívül még szó volt a tej-ár problémáról is, hiszen több mezőgazdasági termelőt érintett a térségben.
- Olyan jogszabályi környezetet teremtünk, valamint olyan további pályázati lehetőségeket is biztosítunk a tejtermelőknek, mely a normál 8 forint 60 filléres támogatáson túl még további 12-13 forintos támogatási lehetőséget biztosít ebben az évben. Az erre vonatkozó jogszabályok változásait ismertettem a megjelentekkel, és remélhetőleg két héten belül meg is tudjuk majd jelentetni azokat -tudtuk meg Gőgös Zoltántól.
- Úgy látom, hogy folyamatos munkával úgy tudjuk átadni a következő kormánynak a minisztériumot, hogy minden pályázati rendszerünk működni fog. Ennek a forrásai a költségvetésben biztosítottak és nem is fogjuk úgymond előre felhasználni azokat. Úgy gondolom, hogy korrekt átadás-átvétel lesz, hiszen mindenképpen kormányváltás lesz, az, hogy milyen színű, majd a választók eldöntik. Mi akkor is tartjuk magunkat ahhoz az elvünkhöz, hogy tiszta és világos környezetet teremtve fogjuk ezt a munkát az utódainknak átadni.
Az államtitkár levonva a konzekvenciákat elmondta, hogy a fórum, mely konstruktív beszélgetés formájában zajlott, mindenkinek hasznos volt, ő maga is sok új információhoz jutott.
 - Ez egy országjáró körút része, és azt látom, hogy a vállalkozások igénylik a párbeszédet. Emellett remélem, hogy az itt szerzett információk segítik majd őket, hogy egy normálisabb éven legyenek túl. A kormány tavaly 613 milliárd forint összegű támogatást fizetett ki, melyből nagyon sokan részesültek - tette hozzá Gőgös Zoltán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!