Cooperative Sarex 2014 - Kéthetes kutató-mentő gyakorlat indul


2014-09-01 19:39:51  | cikk: mo  | 


Cooperative Sarex 2014 - Kéthetes kutató-mentő gyakorlat indul  főképe
Mintegy 250 fővel kezdődött meg az a nemzetközi légi kutató-mentő gyakorlat, melynek részben az MH Pápa Bázisrepülőtér ad otthont két héten át. A Cooperative Sarex 2014. elnevezésű hadgyakorlat célja, a légi balesetek, katasztrófák esetén felmerülő szervezési feladatok szakszerű végrehajtása érdekében az egész országra kiterjedő légi kutató-mentő rendszer katonai elemének gyakoroltatása. A projekt fő feladata a bajbajutott légijármű személyzet, valamint utasaik felkutatása, mentése – derült ki a nemzetközi gyakorlat megnyitóján.
Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka elmondta, a pápai egy nemzetközi szintű repülőtér, s most egy újabb nemzetközi feladatot kaptak, ennek a hadgyakorlatnak a lebonyolítását. A hangsúly az együttműködésen van, hiszen a harcászati gyakorlatot a kutatás-mentésben érintett társszervekkel, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság által kijelölt szárazföldi és légierős alakulatokkal, valamint – jelen esetben – a török kutató-mentő alakulattal közösen hajtják végre. Szlovénia megfigyelőként vesz rész a gyakorlatban – derült ki a mai tájékoztatón.

Szűcs Pál ezredes, az MH ÖHP Légierő Haderőnem Hadműveleti és Kiképzési Főnökség főnöke megnyitóbeszédében szintén a hadgyakorlat jelentőségét, valamint a nemzetközi együttműködés, a kölcsönös tapasztalatszerzés fontosságát hangsúlyozta.
- Nemcsak háborús körülmények között lehet szükség arra, hogy személyeket, vagyontárgyakat kell felkutatni, menteni. Katasztrófa esetén, vagy egyéb olyan szituációban, amely veszélyt jelent a lakosságra, szükség lehet arra, hogy egyes embereket kiemeljünk a veszélyeztetett zónából. Ezt kell gyakorolnunk – közölte az ezredes, majd megjegyezte, a török alakulattal kiváló kapcsolatot ápolnak, nem mellesleg pedig a törökök jelentős háborús tapasztalatokkal rendelkeznek, amely jól szolgálja a kéthetes gyakorlatot.

Kenan Comart őrnagy, a török ezred pilótája örömét fejezte ki, hogy részt vehetnek a magyarországi hadgyakorlatban. - Célunk, hogy képességeinket, erőinket, tapasztalatainkat összeadva tanuljunk egymástól – fogalmazott az őrnagy.

A gyakorlatban a Magyar Honvédség részéről vesz részt az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, az MH Pápa Bázisrepülőtér, az MH Bakony Harckiképző Központ és az MH 54. Veszprém Radarezred.

A bázisrepülőtér parancsnoka felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a következő két hétben megnövekedett repülőaktivitással és zajhatással kell számolni térségünkben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!