Egy újabb év az iskolapadban - Megtartották a tanévnyitó ünnepségeket


2014-08-31 18:38:50  | cikk: mo  | 


Egy újabb év az iskolapadban - Megtartották a tanévnyitó ünnepségeket főképe
Szinte csak most került fel a táblákra a VAKÁCIÓ „Ó”-betűje, sok diák még mindig a nyári élmények hatása alatt áll, holnap azonban újra be kell ülni az iskolapadokba. A júniusban oly hosszúnak ígérkező nyári szünet hamar elszaladt, s most új élmények és kihívások várnak a diákságra. A nagy szabadságnak ugyan vége, de az iskolakezdés izgalmai, az új ismeretek elsajátítása, a barátokkal, iskolatársakkal, osztálytársakkal való találkozás öröme új lendületet ad a hétköznapoknak. A kollégiumok megteltek, a pápai utcák nyüzsögnek a fiataloktól, gyerekektől, az iskolaépületek újra gyermekzsivajtól hangosak. Az évnyitókat minden pápai oktatási intézményben megtartották, holnap, azaz szeptember 1-jén több ezer diák kezdi meg a 2014/2015-ös tanévet a város iskoláiban.

A 181 napos iskolaév központi tanévnyitó ünnepségét a Petőfi Sándor Gimnáziumban tartották. Huszár Endre igazgató köszöntötte a megjelenteket az intézmény 66. évnyitóján, amely egyben a gimnázium új épületbe költözésének 20. évfordulója. Az igazgató beszámolt az intézményi változásokról és tájékoztatott a tanév rendjéről.

A tanévnyitón Áldozó Tamás polgármester is köszöntötte a megjelenteket, aki maga is petőfis diákként alapozta meg további tanulmányait. A városvezető a középiskolai évek jelentőségéről beszélt. Úgy fogalmazott: „Ott vagyunk mindenhol, egyetemeken, minisztériumokban, kutatóintézetekben, hivatalokban, nagyvállalatoknál, Magyarországon és sok részén a világnak. Ezerféle utat választottunk, de az egyik legfontosabb igazodási pontja az életünknek ma is a gimnáziumban eltöltött idő, az osztálytársak és az iskola. Az iskola, ami jelent hagyományt, tanárokat, ma is élénk és lassan elmosódó emlékeket is.”
Köszöntőbeszédében a polgármester szólt arról is, hogy az iskolák állami kézbe kerülésével az önkormányzat és az oktatási intézmények közti együttműködés továbbra is megmaradt.
- Közösen szervezünk rendezvényeket, támogatunk iskolai kezdeményezéseket, az épületek tulajdonosaként pedig fűtést korszerűsítünk vagy kollégiumot alakítunk át, mint tettük azt idén a Türr-gimnáziumban vagy a Mezőben – tette hozzá Áldozó Tamás.
A városvezető beszélt a tablókiállításról is, mely a 800 éves Pápa oktatási hagyományai előtt tisztelgett több héten át. Áldozó Tamás kiemelte, a kiállítás egyszeri megrendezésével a múltidézést nem fejezték be, a kallódó, hiányzó tablókat keresik ezután is, hogy akár virtuálisan, akár nyomtatott formában a pápai tablók, így a pápai középiskolások minél teljesebb körét tudják megidézni az utókor számára – fogalmazott a polgármester, majd sikerekben gazdag 2014/2015-ös tanévet kívánt a megjelenteknek.

Az idei tanévet Egyházi Andrea, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Járási Tankerületének igazgatója nyitotta meg. Egyházi Andrea beszédében szólt a sikeresen elvégzett karbantartási, felújítási munkákról, a tankönyvcsomagok átadásáról, a pedagógusok szeptemberi béremeléséről, valamint az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló Köznevelés az iskolában című projektről, melynek célja, hogy a szervezetben rejlő lehetőségeket kiaknázva, valamint a KLIK megalakulása óta eltelt időszak szervezeti és szakmai tapasztalatait összegezve, tartalmi, módszertani és szerkezeti felépítéssel kapcsolatos fejlesztésekkel javítsa az állami köznevelési intézményekben folyó munka minőségét, hatékonyságát, s ennek eredményeként a gyermekeknek kiegyensúlyozott, fenntartható, hosszú távon mindenhol egyenlő esélyeket nyújtó oktatási rendszert teremtsen. A tankerület-igazgató közölte, a pápai tankerület által fenntartott és működtetett intézményekben közel 4700 diák kezdi meg tanulmányait. Hozzájuk szólva Egyházi Andrea kiemelte, minden út az első lépéssel kezdődik, de minden lépést meg kell tennünk ahhoz, hogy az út végére érjünk – gondolatait zárva a tankerület-igazgató megnyitotta a 2014/2015-ös tanévet.

Képgaléria ITT!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!