A Bakony, amiért érdemes túrabakancsot húzni – Fotókiállítás a JMSZK-ban


2014-08-29 10:16:19  | cikk: pt  | fotó: Szabó Béláné, Szabó  | 


A Bakony, amiért érdemes túrabakancsot húzni – Fotókiállítás a JMSZK-ban főképe
A magyar fotográfia napja alkalmából Szabó Béla fotóművész A Bakony – Rómer Flóris nyomában fényképezőgéppel című fotókiállítása nyílt meg a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében csütörtök délután.
Rómer Flóris bencés szerzetes 1859-ben átbarangolta a Bakonyt, majd elkészítette A Bakony – Természetrajzi és régészeti vázlat című tudományos könyvét, melynek 150. évfordulójához kapcsolódóan Szabó Béla elkezdte végigjárni és a fényképezőgépével megörökíteni a kiadvány eredeti útvonalát. A fotóművész tapasztalataiból és az elkészült tájfényképekből egy könyv és egy kiállítási anyag is született.
– Arra törekedtem, hogy amit Rómer Flóris leírt a betűk erejével, azt én a mai kor eszközével, a fényképezőgéppel mutassam meg. A képek erejével szerettem volna megmutatni azt a Bakonyt, amiért érdemes felhúzni a túrabakancsot – fogalmazott Szabó Béla. Megtudtuk tőle, a kiállítás anyagát képező és a könyvben látható fotók négy év munkáját jelentik. A győri fotográfus alapvetően tájfényképezéssel foglalkozik. Szavai szerint egy jó tájkép elkészítéséhez kellő időre, energiára és pénzre van szükség. – Többször vissza kell menni egy-egy helyszínre. Megfelelő, különleges fényviszonyok között kell elkészíteni a felvételt, hogy az az adott tájról a legszebb hangulatot adja – hangsúlyozta.
A tárlatot Varga László, a könyvet támogató Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Mint mondta, a Bakonyerdőnek a gazdálkodási tevékenység elvégzése mellett az is a feladatai közé tartozik, hogy felhívja a társadalom figyelmét az erdő értékeire, szépségére. – Szabó Béla könyve felöleli a Bakonyt és azokat a rejtett értékeket, amelyek mellett talán nap mint nap elmegyünk – jegyezte meg Varga László. – A fotózás egyik csodálatos tulajdonsága, hogy számos hangulatot és élményt ad vissza a fényképek megtekintése. Egy rendkívül hasznos és színvonalas kiállításnak a megnyitóján lehetünk ma jelen – fűzte hozzá a vezérigazgató.
Az ünnepélyes kiállítás-megnyitót követően Szabó Béla A Bakony – Vallomások képekben fényképezőgéppel című könyvét Gülch Csaba irodalmár, újságíró mutatta be az egybegyűlteknek. A tárlat szeptember 28-ig várja a látogatókat.

Képek:


Címkék: Bakony | kiállítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!