Nanjing 2014: A legjobb 16 között búcsúztak Horváth Kristófék


2014-08-28 10:42:06  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: www.nanjing2014.org  | 


Nanjing 2014: A legjobb 16 között búcsúztak Horváth Kristófék főképe
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, augusztus 16-28. között a kínai Nanjingban rendezik a II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat. A négyfős kosárlabda csapatba a fiúknál Kis Attila Raul (ZTE), Major Gergely (MTK Törökbálint) és Mike János (Szeged) mellett a pápai nevelés, Horváth Kristóf is meghívást kapott, így ők négyen képviselték hazánkat. A fiúk az A csoportba kerültek, ahol Németország, Uruguay, Litvánia, Lengyelország, Franciaország, Puerto Rico, Indonézia, Kína és Szlovénia volt az ellenfelük. A magyarok kezdésként Szlovéniától két, Németországtól öt ponttal kikaptak, Uruguay ellen megszületett az első győzelem, a pápai kosaras tarthatatlan volt, hiszen a magyar csapat 21 pontjából 15-öt(!) vállalt magára. Sajnos Litvánia és Lengyelország ellen nem sikerült a győzelem, a hátralévő meccsek tétje pedig a legjobb 16 közé kerülés volt. Franciaországgal egy elképesztően izgalmas találkozót játszottak, melyet egy ponttal sikerült megnyerni, Kristóf öt ponttal vette ki a részét a sikerből. Egy nappal később egy győzelemmel (Magyarország – Indonézia 22-14) és egy vereséggel zártak (Puerto Rico – Magyarország 19-15), ami azt jelentette, hogy már nyolcaddöntősök. A kieséses szakasz egy egészen más feladatot, pszichés terhet jelentett, nem lehet hibázni. A mieink a B csoport győztesével, Oroszországgal mérkőztek, és majdnem szenzációt okoztak. Sokáig vezettek és a vége előtt egy perccel még egálra álltak. A 12-17-es végeredmény azonban a búcsút jelentette számukra, de ezt emelt fővel tették. Horváth Kristóf elégedett lehet, hiszen bár célját - a négybe kerülést - nem sikerült elérni, nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő, végig alapembere volt a csapatnak, a lejátszott tíz mérkőzésen összesen 60 pontot dobott.
Mészáros Lajos szövetségi kapitány szerint mindenképpen nagy eredmény, hogy a 3x3-as sportág annyit fejlődött itthon a szövetség áldozatos tevékenysége kapcsán, hogy kijuthattak az olimpiára.
- Sokan játsszák Magyarországon ezt a játékot, mind a férfiak és nők, illetve a fiúk és lányok – nyilatkozta a mob.hu-nak a mester. A tudásukhoz képest a fiúk jót nyújtottak azzal, hogy bekerültek a legjobb 16 csapat közé, és ott egy ki-ki meccsen az oroszok ellen maradtunk alul. Hihetetlen nagy lökést jelenthet ez a magyar kosárlabda számára, hiszen a fiatalok ezzel a 3x3-as játékkal bekerülnek a sportág vérkeringésébe, és itt, ebben a szakágban is vannak olyan versenyek, ahol nagyon sokat lehet fejlődni, lehet versenyezni, és ez természetesen az öt-öt elleni játékban is hasznukra lehet.

A nanjingi ifjúsági olimpia csütörtökön a záróünnepséggel ér véget, a delegáció pénteken késő este, várhatóan éjfélkor érkezik meg a SYMA csarnokhoz. Horváth Kristóf élményeiről hírportálunkon hamarosan beszámolunk.

Eredmények:
Magyarország – Szlovénia 19-21
Magyarország – Németország 13-18
Uruguay – Magyarország 12-21
Magyarország – Litvánia 13-19
Lengyelország – Magyarország 21-18
Magyarország – Franciaország 21-20
Puerto Rico – Magyarország 19-15
Magyarország – Indonézia 22-14
Kína – Magyarország 21-16

16 között: Magyarország – Oroszország 12-17

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!