Pápán is létrejött a Fidesz és a KDNP szövetsége


2014-08-26 20:51:21  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Pápán is létrejött a Fidesz és a KDNP szövetsége főképe
– A korábbi hírekkel ellentétben mégis megvalósul Pápán a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt összefogása. A jelölteket tegnap, azaz hétfőn délután Fidesz-KDNP jelöltként regisztrálták a választási irodán – jelentette be dr. Hauber Károly, a KDNP pápai szervezetének elnöke ma délutáni sajtótájékoztatóján a Szent Anna templom hittantermében.

A kereszténydemokraták helyi vezetője röviden szólt az előzményekről is. – Ebben az esztendőben ez immár a harmadik választás. A korábbi kettőn, az országgyűlési választásokon és az európai uniós választásokon jó, mondhatni zökkenőmentes volt a két párt együttműködése. Összefogásra készültünk az önkormányzati választások előtt is, de nem sikerült megegyeznünk, ezért úgy döntöttünk, hogy önállóan indulunk a választásokon, saját programmal, saját jelöltekkel. Döntésünket a KDNP országos vezetésének közbenjárására változtattuk meg. E közbenjárás eredményeképp a két párt választási sikere esetén a pápai kereszténydemokraták az önkormányzat minden szakbizottságában jelen lesznek, így saját képviselőjelölt híján is befolyásolhatjuk a döntéseket, segíthetjük a várost. Az irányvonal jó, de számos területen előrelépésre, javulásra van szükség. Pápa jövője érdekében kevesebb pártpolitikát, több lokálpatriotizmust kell érvényre juttatni. Mi ezt szem előtt tartva munkálkodunk majd, és támogatjuk a Fidesz-KDNP közös jelöltjeit – fogalmazott dr. Hauber Károly.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!