Már igényelhető a szurkolói kártya a Lombardnál


2014-08-22 10:42:21  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Már igényelhető a szurkolói kártya a Lombardnál főképe
Ahogy azt már korábban jeleztük, szeptember 15-től már csak a klubkártyával rendelkezők tudnak belépőt váltani az NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésekre. A határidőig a kártyák kiváltása ingyenes, szeptember 15-e után pedig a klubok által meghatározott összeg ellenében készíttethető el. A klubkártyarendszer bevezetésével és fejlesztésével a Magyar Labdarúgó-szövetség célja, hogy megkönnyítsék és felgyorsítsák a jegyvásárlási folyamatot. A kártyáknak három típusa lesz: az egyik a klubkártya, amelyen a tulajdonos – a jogszabály szerint előírt – adatait, nevét, születési helyét és idejét, valamint fényképét kell feltüntetni. A másik az úgynevezett futballkártya, amelyet az MLSZ bocsát ki azoknak, akik nem kötődnek egyetlen klubhoz. A harmadik a szövetség tisztségviselőinek, alkalmazottainak, illetve a játékvezetőknek és egyéb hivatalos személyeknek kiállított MLSZ-kártya. Egy szurkoló egy klubkártyát és egy futballkártyát válthat ki, s ezek bármelyikével bármelyik NB I-es, kupa-, vagy válogatott mérkőzésre vehet jegyet. Ha valaki a klubkártyájával egy másik csapat meccsére vált belépőt, akkor a találkozót rendező egyesület dönti el, hogy a vendég- vagy a semleges szektorba szóló jegyet ad-e. A kártyák kiváltása nagyjából három-négy percet vesz igénybe, az érvényességi idejük pedig egységesen három év. A Lombard Pápánál a szombati, Győri ETO elleni mérkőzés elővételi jegyek megvásárlásával egyidőben elindult a klubkártya kiállítása is. Az okmány csak személyesen váltható ki személyazonosító okmányok bemutatása szükséges, és a helyszínen készül egy fotó is a szurkolóról.

Ami a bérleteseket illeti, a bérlet érvényességéig nem szükséges és nem kötelező a klubkártya kiváltása, de más stadionokba csak klubkártyával válthatnak jegyet.

A klubkártya kiváltására munkanapokon 9 és 12 óra valamint 14 és 17 óra között a Perutz Stadion klubházában van lehetőségük.

További információ a 06-89/512-020-as telefonszámon illetve az info@lombardfcpapa.hu e-mail címen kérhető.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!