"Rajta, rajta!" - Hadijáték egy 100 évvel ezelőtti, végzetes lovasroham emlékére


2014-08-16 21:26:24  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


"Rajta, rajta!" - Hadijáték egy 100 évvel ezelőtti, végzetes lovasroham emlékére főképe
Lódobogás, ágyúdörgés, géppuska-ropogás és hazafias kiáltások – néhány év után újra csatazaj törte meg a Bajvívó tér csendjét. A szervező Pápai Huszáregyesület és a hozzájuk csatlakozó hagyományőrző csoportok legutóbb 2010-ben népesítették be a parkoló melletti füves területet, megidézve a honfoglalás korát, a X. századi kalandozások időszakát. A huszáregyesület nem is találhatott volna méltóbb évfordulót a Történelmi Játékokhoz való visszatérésre, mint az I. világháború kitörésének centenáriumát. A világégés kezdetének szomorú jubileuma és Pápa város tekintélyt parancsoló 800 éves múltja adta az idei hadijáték apropóját, mely a világháború megidézésével állított emléket az ütközetekben elesett hősöknek, s élő történelemóraként szolgált tanulságként minden korosztály számára.

A Történelmi Játékok megvalósítását Pápa Város Önkormányzata is támogatta. Unger Tamás alpolgármester köszöntő beszédében kiemelte, az I. világháború máig ható következményekkel és veszteségekkel járt Magyarország számára.
- A Pápai Huszáregyesület felvállalta, hogy az események megelevenítésével kézzel foghatóvá teszi a történelem e szomorú fejezetét. Ezzel nemcsak az eseményeket, de az áldozatokat, a hősöket is megidézik. Azzal, hogy emléküket megidézzük, ha csak néhány óra is, de újra élővé tehetjük őket – fogalmazott az alpolgármester.

A Pápai Huszáregyesület 22 évvel ezelőtt azt a missziót tűzte zászlajára, hogy az egykor Pápán állomásozó Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred emlékét méltón őrzi, s örökíti át az utókornak. Teszi mindezt hiteles megjelenéssel, bemutatókkal, kiállításokkal és különböző foglalkozásokkal. A huszáregyesület célba ért, hiszen az I. világháborúban hősiesen harcoló ezrednek a 100. évfordulón nagyszabású hadijátékkal állított emléket. A hadijátéknak az az ütközet adott apropót, mely „a gorodoki lovasroham és a satanowi éj” fejezeteként vonult be az I. világháború hadtörténetébe. 100 évvel ezelőtt történt: 1914. augusztus 17-én. "Rajta, rajta!" - kiáltották a "vörös ördögök". A huszárok hősiességét még az orosz ellenfél is elismerte, s így nyilatkoztak: „Gyönyörű roham volt. Nem hittem volna, hogy ma ilyen rohamot lehet végrehajtani.” A magyar lovasság Gorodoknál őrülten bátor, de eszeveszett rohamot hajtott végre. A rajtaütés alatt a lovashadosztály 24 tisztjét, 450 emberét, 650 lovát és szállító vonatának nagy részét elveszítette. A megtépázott ezred szinte megsemmisült.
E rendkívül jelentős csata előkészületeit, a lovas és gyalogos kiképzéseket, az első világháborús tábori életet és természetesen az ütközetekben használt egyenruhákat, fegyverzetet, harcmodort mutatták be a résztvevők ma délután. A pápaiak mellett érkeztek hagyományőrzők Győrből, Sopronból, Szombathelyről és Székesfehérvárról is – tudtuk meg Tóth Kálmántól, a Pápai Huszáregyesület vezetőségi tagjától.

A közel másfél órás produkcióban a közönség bepillantás nyert a huszárok mindennapjaiba. Szemtanúi lehettünk a bakaélet sokszor zord körülményeinek, láthattuk miként telt a huszár napja, ha nem a csatában vágtázott lovával az ágyúdörgés közepette, hogyan képezte lovát, milyen ruhát viselt, s milyen fegyverrel felszerelkezve nézett farkasszemet az ellenséggel. Bolla Kálmán, a Pápai Huszáregyesület elnöke elmondta, fontos számukra, hogy mindig hitelesen jelenítsék meg a bemutatott történelmi kort. Az I. világháborús eseményeket korabeli szabályzatok alapján idézték meg. A produkcióban minden egyenruha, fegyver, díszlet és kellék hű másolata az eredetinek, sőt a hadijátékban eldördült egy eredeti Škoda ágyú is, amely a maga nemében egyedülálló, de ugyancsak megszólalt egy Schwartz-Gross géppuska is, amely szintén korabeli fegyver.
Az egyesületi elnök kiemelte, a hadijátékkal az I. világháború összes katonájára – legyen akár magyar vagy más nemzetiségű – emlékeznek, azokra a közkatonákra, akik ártatlanul, sokszor idegen érdekekért harcolva vesztek oda, s estek áldozatul a világégésben.

A megemlékezések sora holnap délelőtt 10 órakor a Ejtőernyős emlékműnél folytatódik a Pápai Hősök Napja emlékünnepség keretében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!