Balogh László kiállítása a színházban


2014-08-16 11:12:41  | cikk: Babos Petra  | 


 Balogh László kiállítása a színházban főképe
A hónap műtárgya elnevezésű programsorozat keretein belül augusztusban Balogh László rajzai tekinthetőek meg a JMSZK színházépületének földszinti előterében. Az alkotó neve ismert lehet a pápaiak körében, hiszen több csoportos kiállításon is bemutatkozott már portréival és tájképeivel.
Balogh László 1971. február 15-én született Pápán. Általános iskolai tanulmányait a Munkácsy Mihály Általános Iskolában végezte, ahol Tóth Kálmán tanítványa volt. 1989-ben a Batthyány Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Ezt követően kerámiafestőként, majd porcelánfestőként dolgozott Herenden.
Régóta tagja a Horváth Lajos festőművész által vezetett Ifjúsági Képzőművész Körnek, ahová szívesen jár. A képzőművészet iránti fogékonysága már egészen kisgyermek korában mutatkozott, azonban ez irányú tanulmányokat nem folytatott. A festészettel a 16-17. századi európai festők művei hatására kezdett foglalkozni. A festészet iránti szeretete hobbiként része az életének, jelenleg egy pápai italnagykernél árufuvarozóként dolgozik.

- Sokat köszönhetek Tóth Kálmánnak és Horváth Lajosnak, mert ők járultak hozzá ahhoz, hogy a mai napig szeretek rajzolni. A mostani kiállításra elsősorban kedvenc portréimat és tájképeimet hoztam el. A portrék családomat, feleségemet és gyermekeimet ábrázolják, valamint egyik alkotótársamat, Rumi Olivért és az egyik volt modellünket, Johannát. A képeket szénnel rajzoltam. Minden ember arca más, érdekes és különleges, ezért szeretem megörökíteni az embereket. Mivel sokat kirándulok, a másik kedvenc témám a tájábrázolás. Közel érzem magamhoz a természetet és csodálom is. Az itt kiállított három kép Torockón készült, ahol a képzőművész körrel jártam. Nagyon szép vidék, engem is megfogott a látvány, amit pasztellel vetettem papírra - mesélte.

Balogh László hozzáfűzte még, jelenleg azon dolgozik, hogy az egész családját megörökítse, egyfajta családfát készítve.
A rajzolás egyelőre szabadidős tevékenysége az alkotónak, de hosszú távú tervei között szerepel, hogy komolyabban is foglalkozik vele.
A tárlat szeptember 7-ig tekinthető meg a JMSZK nyitvatartási idejében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!