Pápáról a tengerentúlra – Szalai Benjámin az USA-ban atletizál


2014-08-15 12:50:23  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápáról a tengerentúlra – Szalai Benjámin az USA-ban atletizál főképe
Szalai Benjámin általános iskolás évei alatt hét éven keresztül a karatét részesítette előnyben, sokáig úgy tűnt, a későbbiekben is ezzel a sportággal foglalkozik majd. 13 évesen azonban Kis Károly invitálására ellátogatott egy atlétika edzésre, és innen már nem volt visszaút számára. A kiváló edző kezei alatt több pápai, regionális és országos szintű sikert aratott, majd a VEDAC-hoz került, ahol további érmek kerültek a nyakába. Benjámin ma már az Egyesült Államokban versenyez, az elmúlt két évben sikeresen beilleszkedett az észak-karolinai High Point Egyetemen, ahova ösztöndíjjal került. Benji szép emlékeket őriz pápai pályafutásáról, nem felejtette el honnan indult, mint mondta, azokat az eredményeket, amiket a veszprémi és tengerentúli évei alatt megszerzett, jelentős mértékben a Kis Károlytól kapott remek alapoknak köszönheti.
- Már a kezdetektől fogva hosszútávfutónak készültem, Kis Károly bíztatására részt vettem kisebb városi versenyeken, majd következtek a megyei bajnokságok. 2004-ben első országos megmérettetésemen Debrecenben 2000 méteren ezüstérmes lettem, innentől fogva biztos voltam benne, hogy a hosszútávfutást választom.
A sportoló a jobb edzéskörülmények miatt 15 évesen a VEDAC-hoz, Tóthné Stupián Anikó csoportjába igazolt, az évek során tanulmányi és sportsikerek miatt lehetősége volt ösztöndíjjal az Egyesület Államokba kerülni. Idő közben a középhosszú táv és az akadályfutás felé fordult, 2009-ben a finnországi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon megnyerte a 2000 méteres távot.
- Amikor megtudtam, hogy nemzetközileg elismert eredményekkel lehetséges sportösztöndíj megszerzése amerikai egyetemeken, már nem is volt kérdés, mi lesz az egyik alapvető célom. Ez sikerült is, 2011-ben több edző is megkeresett, és ösztöndíjat ajánlott, végül március végén közösen a szüleimmel aláírtuk a megállapodást, ahonnan már nem volt visszaút. Szerencsére a beilleszkedéssel nem volt gond, izgatottan vártam az edzéseket és az egyetemi éveket. Az első szezonom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, elsősorban az edzésváltás, a rengeteg munka miatt a szezon végére elfáradtam. Néhány hét pihenő után a fedett pályás idénynek már kipihenten, jó formában álltam neki. A kinti konferenciaversenyen a Big-South Championshipen – ami itt Magyarországon egy országos viadalnak felel meg – 3000 méteren ezüstérmet szereztem, majd a szabadtéri szezon közben 1500-on egyéni csúcsot futottam, 5000 méteren pedig egy negyedik hellyel gazdagodtam, amire a kinti edzők azt mondták, hogy első évesként ez igen jó teljesítmény.
A kemény szezont Benjámin Veszprémben igyekezett kipihenni, laza edzéseket végzett, közben néhány versenyen is elindult, visszanyerte jó formáját, nyáron pedig élete eddigi legjobb eredményét érte el: az utánpótlás Európa-bajnokság döntőjében egyéni csúcsot futott, amivel a hatodik helyet sikerült megszereznie. Ezután néhány hetet még pihenéssel töltött és visszarepült az Államokba, hatalmas lelkesedéssel, nagy önbizalommal vágott neki a mezei szezonnak, jöttek is az eredmények, 8 és 10 kilométeren is egyéni csúcsokat javított, a regionális bajnokságon az igen jónak mondható 42. helyen ért célba. A fedett pályás idény előtt decemberben ismét itthon a kintinél jóval zordabb időjárási körülmények között egy nagyon kemény, négyhetes felkészülést csinált végig, majd visszatérve februárban az első versenyén sajnos megsérült, bal combjában fáradásos törés alakult ki, ami hónapokra visszavetette a teljesítményét, a mai napig nem sikerült 100 százalékosan meggyógyulnia. Benji jelenlegi célja, hogy minél előbb felépüljön, végre teljes értékű edzésmunkát tudjon végezni és visszatérjen korábbi formájához.
- Sokáig nem is tudtuk a sérülésem fajtáját, eleinte azt hittük, a túlzott edzésmunka miatt fáj a lábam. Az orvosok eleinte idegproblémára gyanakodtak, majd elküldtek egy csontszcintigráfiára, ahol a vizsgálatok fényt derítettek a fájdalom valódi okára. Hosszú hónapokat kellett kihagynom, tíz hete kezdtem el ismét mozogni egy speciális futópadon, két hónapja pedig ismét futócipőt húztam, most ott tartok, hogy heti három alkalommal 30-40 percet edzek. Bízom benne, hogy teljesen meggyógyulok és a későbbiekben nem hátráltat korábbi sérülésem és ott folytathatom, ahol korábban abbahagytam.
Szalai Benjámin hozzátette, bár nagyon jól érzi magát a tengerentúlon, az egyetem után szeretne hazatérni. Végezetül köszönetet mondott Kis Károlynak, mint mondta, a Pápán elsajátított alapoknak köszönheti, hogy ilyen messzire eljutott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!