A polgármester is köszöntötte a 90 éves Vajda Károlyt


2014-08-13 09:58:25  | cikk: Babos Petra  | 


A polgármester is köszöntötte a 90 éves Vajda Károlyt főképe
Vajda Károly 1924. augusztus 12-én született Nagysimonyiban, később Magyargencsre költözött családjával, majd Borsosgyőrre, ahol jelenleg is él. Az idős bácsit Áldozó Tamás, Pápa polgármestere is köszöntötte születésnapján, aki a város nevében egy üveg borral ajándékozta meg, valamint Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló oklevelét adta át az ünnepeltnek. Karcsi bácsi nagyon meghatódott.
Az ünnepelt elmondta, kezdetben távolsági járaton volt buszsofőr, majd körjáraton is dolgozott. Nyugdíjba vonulásáig pedig a városi 10-es járatot vezette, nagy örömmel.
- Nagyon szerettem buszsofőr lenni, szívesen emlékszem vissza azokra az évekre, az emberek szerettek velem utazni. Először kalauz voltam, majd kitanultam a sofőrködést is, de dolgoztam Inotán is - mesélte mosolyogva.
Az idős bácsinak két fia, három unokája és hat dédunokája van. Feleségét 65 év boldog házasság után veszítette el.
Karcsi bácsi vasárnap délután ünnepelt családja és szomszédjai körében, tegnap pedig fiaival, menyével és a polgármesterrel koccintott e neves alkalomból.
Vajda Károly kilencvenéves kora ellenére is jó egészségnek örvend, szívesen tölti idejét családja körében, szeret nosztalgiázni.
Korábban sokat tevékenykedett a kertben és az állatok körül. Elmondása szerint a hosszú élet titka a sok munka és a napi vörösborfogyasztás.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!