Teltházas Teleszterion-produkciók a Művészetek Völgyében


2014-08-05 15:47:53  | cikk: mo  | 


Teltházas Teleszterion-produkciók a Művészetek Völgyében főképe
A kapolcsi Művészetek Völgye nem múlhat el színházi produkciók nélkül, melyek sorát évek óta gazdagítja a Teleszterion Színházi Műhely. Idén azonban hivatalos helyszínen láthatták az érdeklődők a pápai társulat előadásait, hiszen Teleszterion-udvar címmel önálló színpaddal jelentek meg a Művészetek Völgyében.
A Teleszterion Színházi Műhely rengeteg előadással és programmal készült a fesztivál 10 napjára. Különleges hangulatot adott a Művészetek Völgyében töltött időnek az, hogy egybekötötték a nyári szakmai táborral. Diákimprovizációs előadások, vásári komédiák, kocsma-, felolvasó- és tűzszínházi produkciók – ez jellemezte a Teleszterion kapolcsi megjelenését.
Komáromi Sándor, a Teleszterion Színházi Műhely vezetője elmondta, a szakmai továbbképzés leggyakrabban a diákok önállóságra neveléséről szól. Ehhez kitűnő terepet adott a Művészetek Völgye, hiszen számos meghirdetett programelemre önállóan készültek, és nekik kellett levezényelni a produkciót. A művészeti vezető kiemelte, mintegy 25 fővel jelentek meg a fesztiválon, s az együtt töltött idő, a körülmények és a közös munka kiváló csapatépítő, közösségformáló erővel bírt.
A Művészetek Völgyében számos Teleszterion-produkciót láthatott a közönség: bemutatták a Női sorsok című előadást, színháztörténeti korszakok, vándorszínészekről szóló történetek elevenedtek meg, de tapsolhatott a közönség a Csalóka Péternek, az Ördögdöngölőnek és a Szélkötő Kalamonának, ezenkívül több Dilimpro, azaz diákimprovizációs produkció szórakoztatta a megjelenteket.

Móczár Bence, a Teleszterion Színház diákszínjátszója oszlopos tagja a társulatnak. A fiatalember érdeklődésünkre elmondta, nagy örömmel vetette bele magát a kapolcsi forgatagba, rendkívül mozgalmas 10 napot tudhatnak maguk mögött. Szinte egybefolytak a napok, olyan sokat dolgoztak, játszottak és szórakoztak együtt – véli Bence. A fiatalok ugyanis több mint egy héten át szinte folyamatosan tevékenykedtek, hol improvizációs feladatokat hajtottak végre, hol helyzetgyakorlatokat oldottak meg, időnként a látogatókat toborozták a Teleszterion-udvarba, máskor pedig egy-egy előadás szereplőiként vettek részt az eseményen. Egy biztos, a fiatalok ismét sok tapasztalattal gazdagodtak, melyekből újra és újra erőt meríthetnek a jövő produkcióihoz. Szükség is van az energiára, hiszen a társulat a következő hetekben sem pihen, a hétvégén Vasváron, azt követően Sopronban lépnek fel, majd pedig az augusztus 20-i tűzszínházi produkcióra próbál a csoport éjt nappallá téve – tudtuk meg Móczár Bencétől.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!