Bőröndlopó rendőrkézen


2014-08-02 09:41:03  | cikk:  | 


Bíróság elé állítási javaslattal zárta le a Pápai Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya az ellen a 19 éves csóti lakos ellen folytatott nyomozását, aki a megalapozott gyanú szerint egy német állampolgár sérelmére követett el lopást.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. március hónapban, pontosan be nem határolható időben Csót községben átmászott sértett kerítésén, majd a ház verandáján őrizetlenül hagyott bőröndöt eltulajdonította, amely tele volt ruhaneművel. A bőröndöt végül a helyszínen hátrahagyta.
Az ismeretlen elkövetőt a Pápai Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály körzeti megbízott alosztály munkatársai otthonában fogták el. Az elfogást Fűzfa László r.ftzls., Varga Csaba r.ftőrm., Czere Zoltán r.ftőrm., Radics Roland r.őrm. körzeti megbízottak hajtották végre.
A fiatalember gyanúsított kihallgatását követően elmondta, hogy lopási szándékkal ugrott be az udvarba, azonban a bőröndöt ott helyben nem tudta kinyitni, ezért az odahúzta a kapuhoz, majd időközben meggondolta magát. Félt szülei haragjától, így helyszínen hátrahagyta a bőröndöt.
Az eljáró hatóság a lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait 2014. július 21-én bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Pápai Járási Ügyészséghez.

Képek:

nincsenek képek