Villanyóra leolvasónak adta ki magát


2014-08-02 09:16:08  | cikk:  | 


Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Idős emberekhez csengetett be és villanyóra leolvasónak adta ki magát 2014 júniusában Mezőlakon az a dunaújvárosi férfi, akinek az ügyét vádemelési javaslattal zárták le.
Fekete Ernő r. főtörzsőrmester és Baráth Balázs r. törzsőrmester körzeti megbízottak 2014. június 26-án délelőtt a Mezőlaki Polgármesteri Hivatalban folytattak megbeszélést, amikor a polgármesternek telefonon több helyi lakos is jelezte, hogy egy idegen férfi járja a falut. Az ismeretlen személy házakhoz csengetett be villanyóra leolvasás miatt, holott a településen az elmúlt héten olvasták le az órákat. A körzeti megbízottaknak az egyik falubeli hölgy elmondta, hogy 11 óra körül beengedett magához egy férfit, aki miután felírta az óra állását, távozott. A rendőrök az ál-villanyóra leolvasó keresésére indultak és hamarosan a helyi vasútállomáson igazoltatták, majd előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott férfi vallomásában elmondta, hogy elaludt a vonaton, így került Mezőlakra. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve házakhoz kért bebocsátást, ahol villanyóra leolvasónak adta ki magát. Tettét azzal indokolta, hogy szeret emberekkel, különösen idősekkel foglalkozni.
A gyanúsított ellen magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. július 30-án vádemelési javaslattal küldte meg a Pápai Járási Ügyészséghez.

Képek:

nincsenek képek