Lovagi játékok, díjugrató bemutatók a Váraljai vitézségeken


2014-07-26 20:54:37  | cikk: mo  | 


Lovagi játékok, díjugrató bemutatók a Váraljai vitézségeken főképe
Lovagok és vitézek, apródok és fegyverhordozók, ifjak és felnőtt lovasok töltötték meg a Bajvívó teret ma délután a Pápai Lovas Club Váraljai vitézségek elnevezésű programja keretében. Pápa 800 éves évfordulójához kapcsolódva múlt és jelen szoros összhangban elevenedett meg a porondon, hiszen az egyes műsorszámokban nemcsak a város középkori múltjának hétköznapjait, lovagi játékait, vitézi világát idézték meg a szereplők, hanem bemutatták a Lovasiskolában folyó, nyüzsgő sportéletet is: ügyességi vetélkedők, ifjak és felnőtt lovasok megmérettetése szórakoztatta a közönséget.

A Váraljai vitézségek produkcióinak sorát Unger Tamás nyitotta meg. Az alpolgármester elismeréssel szólt a helyi hagyományőrző egyesületek tevékenységéről, a múltat idéző bemutatókról, így a Pápai Lovas Club mai programjáról is. A városvezető hangsúlyozta, a végvári küzdelmek és a török hódoltság időszaka jelentős történelmi epizódja a város 800 éves történelmének. Éppen ezért áll oda minden hagyományőrző rendezvény mellé Pápa Város Önkormányzata, s támogatja az egyesületek színvonalas programjait.

A Pápai Lovas Club által megálmodott Váraljai vitézségek műsorszámaiban közreműködött több baráti egyesület, a Hagyományok Hegye Egyesület, a Pápai Huszáregyesület és a Halász Póniudvar. A végvári vitézek megidézték a kor jellegzetes harcmodorát, a korabeli viseletet, a fegyvereket és természetesen a kiképzést. Előkerült a kopja, a lándzsa, a csatacsillag és a kard is. Lovagi tornán, az összecsapások alkalmával és a rókavadászathoz hasonló szalagtépő játékban izgulhattak az érdeklődők kedvenc vitézükért.

A Pápai Lovas Club hétköznapjait, a versenyekre történő felkészülés, a lóidomítás és a lovasképzés mikéntjét, az edzések izgalmait a klub tagjai, sportolói, valamint a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola lótenyésztő szakos diákjai mutatták be a közönségnek. A legkisebbek, a klub reménységei ügyességi vetélkedőn mérték össze tudásukat, az ifjak díjugrató pályán versenyeztek, míg a tapasztalt versenyzők már sokkal magasabb akadályokon keltek át lovaikkal.

A lovas hagyományok felelevenítése folytatódik a következő hetekben is, hiszen augusztus 1-3. között Országos Military Bajnokság lesz Pápán, melynek különös hangsúlyt ad az, hogy az első pápai katonai lovasversenyt pontosan 100 esztendővel ezelőtt, 1914-ben szervezték meg. Augusztus 16-án, szombaton pedig a Pápai Történelmi Játékok keretében elevenednek meg az első világháború eseményei, majd 17-én, vasárnap a pápai hősökre emlékeznek a hagyományőrzők.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!