Tablókiállítást szervez az iskolaváros


2014-07-16 13:12:52  | cikk: mo  | 


Tablókiállítást szervez az iskolaváros főképe
Pápa Város Önkormányzata egyedülálló kiállítással tiszteleg a város iskolatörténeti hagyományai előtt. Áldozó Tamás polgármester ötlete nyomán izgalmas tárlatnak ad otthont a Városi Sportcsarnok: a küzdőtéren és a csarnok egyéb terein közel 800 iskolai tablót helyeznek el, melyeken több mint 20 ezer Pápán végzett öregdiák arcképe jelenik meg. A sokszínű kiállításon a pápai intézmények valamennyi fellelhető tablója megtekinthető, a legrégebbi 1928-ból való – tudtuk meg a polgármestertől.

Arra már korábban is volt példa Pápán, hogy könyvsorozat formájában egy középiskola összes meglévő tablóját megjelentessék, ám az, hogy a város valamennyi középiskolai tablóját egy helyen tekinthessék meg az érdeklődők, ez példa nélküli. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés kapcsán Áldozó Tamás elmondta, egyrészt azt remélik, hogy a látogatókat magával ragadja a tárlat, hiszen rábukkannak ismerősökre, barátokra, vagy éppen egy-egy ismert arc diákkori fényképére, másrészt pedig arra is számítanak, hogy elkallódott, hazavitt tablók is elő fognak kerülni, s így később még teljesebb lehet a kiállítás – tudtuk meg a polgármestertől.

A városvezető megjegyezte azt is, tervezik, hogy a teljes anyagot digitalizálják, később pedig nyomtatott kiadványként jelenhetne meg, amely dokumentum jelentős iskolatörténeti értéket képviselne. Áldozó Tamás hozzátette, köszönettel tartozik az iskolák igazgatóinak azért, hogy a tablók felkutatásában, összegyűjtésében felajánlották együttműködésüket.

A tablókiállítás július 25-én, pénteken nyílik, és egy hónapon át látogatható a Sportcsarnokban. A tárlat megtekinthető hétfő kivételével minden nap, 10-18 óra között, 500 forintos belépődíj ellenében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!