A munkában hiszek. Meg a városomban – Áldozó Tamás a Fidesz polgármesterjelöltje


2014-07-11 22:34:42  | cikk: HuHa  | 


A munkában hiszek. Meg a városomban – Áldozó Tamás a Fidesz polgármesterjelöltje főképe
Áldozó Tamás a Fidesz polgármesterjelöltje – jelentette be ma délután dr. Kovács Zoltán választókerületi elnök a Fidesz irodában tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, lezajlott az őszi önkormányzati választásokat megelőző választási eljárás, eszerint első körben a helyi közösség egyhangúlag döntött a polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek személyéről. Áldozó Tamás jelöltségét a megyei választmány is elfogadta, az elmúlt napokban pedig az országos választmány is jóváhagyta a jelenlegi városvezető jelöltségét, így hivatalosan is ő a Fidesz pápai polgármesterjelöltje.
-Áldozó Tamással közvetlen munkatársak voltunk közel egy évtizeden keresztül és azt gondolom eddigi munkája alapján, az ő személye jó választás – fogalmazott. A politikus hozzátette, ahogy alpolgármesterként és polgármesterként jól tudtak együtt dolgozni, úgy polgármesterként és országgyűlési képviselőként is jól tudtak együtt dolgozni és bízik abban, ahogy eddig is, ezután is tudnak élni azokkal a lehetőségekkel, amiket a kormánypárti képviselő és a városvezető együttműködése jelenthet a jó projektek megvalósításához.
Áldozó Tamás köszönetet mondott a jelöltségért, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő eddigi támogatásáért és a sajtó képviselői előtt is gratulált államtitkári kinevezéséhez. Mint mondta, Pápa újra nagy lehetőségekhez juthat, hiszen fontos, hogy a helyi önkormányzatnak jó kormányzati kapcsolatai legyenek. A városról elmondta, az elmúlt három és fél év sok olyan feladattól volt terhes, melyek nem tipikusan önkormányzati feladatok, ezek közül a legnagyobb a Pápai Hús 1913 Kft. ügye volt. Mint mondta, a képviselő-testület felnőtt a feladathoz, nagyon sokszor tárgyalta a húsgyár ügyét, többször rendkívüli ülésen és 99 százalék feletti mértékben egyhangú döntést hozott. Mindezért a városvezető köszönetet mondott az ellenzék képviselőinek is.
-Én a jövőre nézve is azt szeretném, hogy konszenzusos, a város érdekében együttműködni képes testületi munka jellemezné a munkánkat, azt szeretném, ha a választási kampányban a polgármesterjelöltek között a várost előbbre vivő viták folynának, azt szeretném, ha ezek a viták a 2014-es várost vennék alapul és arra építkezve mutatnának alternatívákat a választóknak. Én azt remélem, ezek közül az alternatívák közül a leghitelesebbet, a legtöbbet ígérőt és a leginkább végrehajthatót a Fidesz tudja majd mutatni – közölte, hozzátéve, programjukkal jelentkezni fognak a választók előtt a kampány kezdetére, ami augusztusban várható.
-Én a munkában hiszek. Meg a városomban – zárta szavait Áldozó Tamás, aki polgármesteri jelöltsége mellett a Fidesz megyei közgyűlési listáján az elnökjelölt után a második helyen szerepel.
A sajtótájékoztatón dr. Kovács Zoltán arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a kormánymegbízotti székben utódja Takács Szabolcs, aki egykor Bakonyjákó polgármestere volt, az elmúlt években pedig a kabinetvezetőként dolgozott a kormánymegbízott mellett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!