Álrómeó esete a pápai zsarukkal


2010-02-21 11:50:43  | cikk:  | 


Álrómeó esete a pápai zsarukkal főképe
(revans...)

A pápai hölgy kalandot akart. 2007 nyarán, az Interneten ismerkedett meg partnerével. Kapcsolatuk ígéretesen indult. Már első találkozásuk alkalmával nagy sétát tettek Szarvaskő vára körül és romantikus vacsorát költöttek el együtt. Az ismerkedő hétvége oly jól sikerült, hogy az éjszakát már közös ágyban töltötték. De a baj már az éjszaka megtörtént. B.I. megvárta, míg áldozata zuhanyozni megy. Ekkor pillanatok alatt felöltözött, összepakolt minden értéket, amit a középosztálybeli hölgy otthonában tartott, majd csendben távozott a házból. Szerencséje csak a Bakony lábáig kísérte. Ugyanis kb. 15 km után, megunva a szántóföldeken gyaloglást, kiállt stoppolni. Éjszaka volt. Az első megálló járműben az a pápai járőrpáros ült, aki a lakásban, a helyszíni szemlét és a feljelentés felvételét végezte. A személyleírás alapján ráismertek. A stoppos csak a Pápa Rendőrkapitányság előállító helységéig kapott ingyen fuvart. Az arany ékszerek hiánytalanul előkerültek a zsebekből. Hamarosan megszültetett a beismerő vallomás is. Az ügy úgymond tisztának tűnt, ezért gyorsított eljárásban az elkövető őrizetbe vétele mellett, napokon belül megszületett az ítélet: 6 hó börtön 2 évre felfüggesztve. Jutányos büntetés beszámítva a vacsorát, a sétát, az együttlétet…Hasonlóképp vélekedhetett a tettes is. A vádat képviselő ügyész a tárgyalást követően meg is jegyezte: „Mintha mosoly suhant volna át az arcán”. Rég látott ily derűsen fogadni ítéletet...A bűnügyi őrizet ezzel megszűnt, szabadon távozhatott...

A rendőrök megelégedése csak pár napig tartott. Hamarosan telefonhívást kaptak kollégáiktól Hajdú-Biharból, hogy ottani információk szerint a napokkal korábban elfogott férfi valójában D. István volt (komoly priusszal, többszörösen büntetve). A nem mindennapi esetről cimborák előtt dicsekedett, kocsmákban. A valódi B. a büntetőeljárás párnapos hercehurcája alatt, valahol Kelet-Magyarországon élte átlagos mindennapjait, nem tudva arról, hogy a valamikor elveszített okmányával – adatait betanulva- visszaéltek.

Az ujjnyomok szakértői ellenőrzése igazolta az előzetes feltevést, így perújítási nyomozás elrendelésére került sor. (Természetesen járt a hamis vád bűntette miatti feljelentetés is). Presztízs értékűnek tekintették az ügyet... Elévülési időn belül, mindenképp rács mögé akarták juttatni a tényleges elkövetőt.

D. ekkoriban különböző álneveken, eltorzított fényképeivel minden népszerű társkereső és szex hirdető oldalon fent volt. Egy ilyen hirdetését a love.hu oldalon ellenőriztek vissza.
A zsaruk egy fontos láncszemre akadtak, de a keresett hölgyet nem sikerült utolérni. Albérletről albérletre költözött, állandó lakcímén tartózkodási helyéről nem tudtak. 2009-ben, a már „döglöttnek” hitt ügy minden szálát újra ellenőrizve derült csak ki, hogy a nő időközben – véletlenszerűen - a közelbe, egy kisvárosba telepedett le.  Ő is áldozat volt. D akkoriban hajléktalan volt. Ezt leplezte és jóvágású, értelmes, pénzes fiatalembernek adta ki magát. Napokon belül beköltözött a nőhöz. A rövid kapcsolat során kiismerte a szokásait, majd váratlanul - áldozata álmában - összeszedte a majd félmillió forintját, arany ékszereit és távozott.

Közel fél tucat sértettet sikerült azonosítani még. A kirakó kockák lassan összeálltak...Az iwiw-en
például John Smidt néven tartott kapcsolatot a világgal. Hozzátartozóival, szülőkkel, testvérekkel telefonon nem kommunikált. Ritkán találkoztak, akkor is semleges helyeken.

Aztán 2010-ben egy hideg januári napon...Budapest belvárosában egy bérház ajtaján kétszer csöngetnek. A pápai nyomozók. A bizalmatlan háziak, többször is kinéznek a függöny mögül. De a fiatalember ragyogó mosolya meggyőző. Kattan a zár, az asszony nyitja az ajtót...

D. még pizsamában volt. Csak kettőt lépett a menekülő útját képező hátsó ablakig, de nem érte el. Ez az ablak a hátsó udvarra tekintett. Úgy volt kialakítva, mint egy ajtó. A talajtól 20 cm-re kezdődött és embermagasságú volt. Bárki kényelmesen kisétálhatott rajta és egy kiskertbe jutott. Látszott, hogy a közelmúltban építették. Menekülési célból.

Az ágyon landolt, kezei hátrabilincselve.  Kutyája - egy golden retriwer - azt hitte csak játszanak a bácsik, még örvendezett is. Élettársa pillanatok alatt tisztasági csomagot varázsolt és elbúcsúztak. Hosszú-hosszú időre. Három jogerős ítélet várt rá, s még majd jó néhány. Nyolc különböző kapitányság illetve bíróság körözte...A vele szemben fennálló, összesen 11 elfogatóparanccsal az országos top 100-as listán is előkelő helyen szerepelt.

D., amikor a börtönben befogadáskor megkérdezték hogy hívják, elgondolkodva mondta, „Már nem is emlékeztem, milyen kimondani a saját nevem....”

Forrás: rendőrkapitányság (Pápa)


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!