Munkaadóját lopta meg


2014-07-10 22:51:18  | cikk:  | 


Munkaadója házába tört be a megalapozott gyanú szerint 2014. július 7-én délelőtt az a 36 éves pápai férfi, akit másnap Vanyolán fogtak el a Pápai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy Pápa melletti településen élő sértett 2014. július 7-én értesítette a rendőrséget arról, hogy lakásába aznap betörtek és onnan több mint százezer forintot loptak el. Fűzfa László r. törzszászlós, Rák Szilárd r. zászlós és Ruip Lajos r. törzsőrmester körzeti megbízottak a betörés másnapján egy vanyolai utcában igazoltatták J. Antal pápai lakost, akit előállítottak a Pápai Rendőrkapitányságra. A gyanúsítottként kihallgatott férfi vallomásában elismerte, hogy ő tört be a sértett házába, aki egyben munkaadója is volt. Elmondása szerint betegségre hivatkozva nem ment aznap dolgozni, ám buszra ült és felkereste munkáltatója házát. Tudta, hogy a háziak nem tartózkodnak otthon, ezért bement az udvarba, majd berúgta a lakás ajtaját. Célirányosan a hálószobába ment. Az ott levő egyik szekrényt kinyitotta és magához vette a ruhák közé rejtett pénztárcában talált összeget, valamint a mellette levő nylon táskában tartott aprópénzt. A pénzt rövid időn belül kocsmákban költötte el.
A gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyat nyomozást a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Képek:

nincsenek képek