Sikeres volt a képzőművészek nyári tábora


2014-07-06 14:41:25  | cikk: Babos Petra  | 


Sikeres volt a képzőművészek nyári tábora főképe
Kiállítással zárult a Képzőművészek Nyári Tábora, amely június 27. és július 6. között várta az alkotni vágyókat. A tizenharmadik meghirdetett tábor idén is Nagytevelen indult, majd Pápán, új helyszínen, a Sportcsarnok konferencia termében és a város különböző közterein folytatódott. A hagyományos tíz napos nyári tábort a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szervezte meg.
A programban idén is részt vettek amatőr művészek és rajztanárok is, akiknek a munkáját korrektorok segítették.
Róka Norbert művelődésszervező érdeklődésünkre elmondta, a tábor idén is nagyon sikeres volt, összesen tizenhárman alkottak.
- Nagytevelen, a bentlakásos táborban elsősorban a tavat örökítették meg a művészek, valamint a falu épületeit vetették papírra a három nap során. A tábor aztán Pápán folytatódott, ahol délelőttönként aktrajzolás várt a résztvevőkre, délutánonként pedig a 12-es színkörben megkezdett tevékenységet folytatták,a helyi média képviselőit rajzolták, s ha az idő is engedte, a Fő téren és a város közterein alkottak. A műtermi munkának eddig a Somogyi Galéria adott otthont, idén a tágas és világos Sportcsarnokot választottuk, ami nagyon alkalmas volt az alkotásra. Nagy hangsúlyt fektettünk az Esterházy-kastélyra, ami nagyon szépen megújult, de a Várkert hűs lombjai is kiváló helyszínül szolgáltak. A tábort Borbély Lajos művésztanár vezette, de minden nap más és más korrektorok segítették az alkotókat, így Kerpel Péter, Heitler László és Felhősi István is szakmai tudással látta el a táborozókat.
A képzőművész tárlatot Nagytevel polgármestere, Herber József nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy már öt éve a község ad otthont a tábornak, s reméli, jövőre is így fog történni, s még több alkotó vesz majd részt a programon. Végül gratulált minden résztvevőnek a gyönyörű képekhez, amelyek most a JMSZK emeleti előterét díszítik.
Hagen Richárd érdeklődésünkre elmondta, négy éve rendszeresen eljön a nyári táborba, ahol mindig jó hangulat és csapat várt rá.
- Egészen kicsi korom óta nagyon szeretek rajzolni, iskolásként mindig telerajzoltam a könyveket. Borbély Lajos és édesanyám ajánlására kezdtem el a 12-es színkörben rajzolni, s ebbe a táborba eljárni. Kedvenc témám a tájkép és az épületábrázolás pasztellal. A nyár további részében a pihenés mellett fogok rajzolni is, a Balatonon és a Teveli tónál egyaránt, ahová a barátaimmal megyek.

A tárlat augusztus 24-ig tekinthető meg a JMSZK nyitvatartási idejében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!