Lengyel Ferenc a PELC új szakmai igazgatója


2014-07-01 15:09:41  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: foci-live.hu  | 


Lengyel Ferenc a PELC új szakmai igazgatója főképe
Június elején öt év után távozott a Pápai Egyesített Labdarúgó Club szakmai igazgatójának posztjáról Nagy Mihály, ugyanis az első csapatot is dirigáló szakember nyártól a Videoton pályaedzői posztját tölti be. A Lombardnál helyét Mátyus János vette át, míg az utánpótlás klubnál a szakmai munkáért ezentúl Lengyel Ferenc lesz a felelős. A 48 éves edző 2000-ben a Dunaferr bajnokcsapatának volt a kapitánya, profi pályafutása során 243 mérkőzésen 42 gólt szerzett. Visszavonulását követően rögtön az edzői pályára lépett, fokozatosan haladt előre az edzői ranglétrán. Irányításával kétszer nyertek NB III-as bajnokságot Pakson, majd NB II-ben is mindenkit maguk mögé utasítottak. A Pro licences végzettséggel rendelkező tréner pápai szerepvállalása előtt a paksi utánpótlásban tevékenykedett, az U-18-as együttes edzője volt. Grőber Attila, a PELC elnöke szerint Nagy Mihály után újfent sikerült megfelelő személyt találni a posztra, aki hosszútávon képes lesz megvalósítani az elnökség terveit. A leendő szakmai igazgatóval kapcsolatban Pro-licence-s képesítése mellett két fontos szempontot fogalmaztak meg.
- Az első ilyen szempont az volt, hogy a leendő szakmai igazgató szó szerint legyen szakmai és igazgató, azaz a tudásával, a tekintélyével, a kezében lévő irányító lehetőséggel az edzők munkáját úgy koordinálja, hogy a szakosztály azonos képet mutasson, az U-8-tól az U-21-ig bezárólag minden együttesre jellemző egységes stílusa legyen a csapatoknak – mondta el Grőber Attila. A másik kritérium pedig az volt, hogy fogalmazza meg az elnökség felé azokat az igényeket, amelyeket a társasági adó nyújtotta kedvezményeket kihasználva segítik az előrelépést, a szakmai fejlődést.
Grőber Attila elmondta, a korábban felsorolt feltételeknek két edző felelt meg, miután az elnökség tanulmányozta a benyújtott szakmai elképzeléseket és személyesen is meghallgatta őket, végül NB I-es múltja és az elhódított bajnoki címek miatt Lengyel Ferenc mellett döntöttek. A PELC új igazgatója július 8-án kezdi meg a munkát.
- Lengyel Ferenc az első hetekben megismerkedik az edzőkkel, feltérképezi az itteni körülményeket, ismerteti jövőbeni elképzeléseit. Azt szeretnénk, ha július végére minden kialakulna és augusztusban már minden edző és korosztály úgy kezdené meg a felkészülést, hogy tudja mi a dolga, mit várnak el tőle.
A PELC elnöke hozzátette, a következő szezonban Nagy Mihály mellett Jurik Tihamér sem lesz tagja az edzői garnitúrának, ugyanakkor edzőként visszatér a klub kötelékébe Lantai Balázs, korábbi ügyvezető igazgató.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!