Csóka utazik az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság döntőjére


2014-06-27 13:03:08  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Csóka utazik az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság döntőjére főképe
Véget ért a XI. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság pápai elődöntője, melyen Dunaszerdahely, Révkomárom, Csóka és Szováta mérte össze tudását. A torna során hat találkozón 38 találat született, a végső győztes pedig veretlenül Csóka lett, akik a nagy esélyes Dunaszerdahelyet is magabiztosan győzték le. A mai ünnepélyes eredményhirdetésen a székely és a magyar himnusz után a jól megérdemelt díjaikat is átvehették a játékosok, az okleveleket, serlegeket, érmeket és különdíjakat dr. Áldozó Tamás polgármester Rádi Róbert kabinetvezetővel közösen adta át. A polgármester miután minden csapatnak gratulált, már most meghívta a településeket a januári Pápa Kupára valamint a jövő évi nemzeti diákbajnokság küzdelmekre is.
- Bízom benne, hogy jól érezték magukat Pápán, sok mindent megtudtak városunkról és egymásról, hiszen önöket is több száz kilométer választja el a Kárpát-medencében. Ez is a célja ennek a sporteseménynek, valamint az, hogy a pályán eldőljön, kik a legjobbak. Idén a Vajdaságból érkezett vendégeink végeztek az élen, Dunaszerdahelynek meg kellett elégednie a második hellyel, de talán jövőre másképp alakulnak a mérkőzések.
A bajnokság gólkirálya kilenc találattal Fejős Áron (Csóka) lett, a legjobb kapusnak Zsigmond Alexet (Dunaszerdahely) látták. A mezőny legjobbja a csókai Fehér Bence lett, aki elmondása alapján kiválóan érezte magát Pápán, a budapesti döntőben pedig mindent elkövet majd, hogy győzelmekhez segíthesse csapatát.
- Jól kezdtük a tornát, hiszen mindjárt az elején 12 gólt lőttünk a komáromiaknak. Dunaszerdahely ellen már nehezebb dolgunk volt, kemény meccsre számítottunk, ez be is igazolódott, de hátrányból fordítva sikerült győznünk és megnyertük az itteni elődöntőt. Saját teljesítményemmel elégedett vagyok, talán más jobban megérdemelte volna a különdíjat, de úgy látták a szervezők, hogy én voltam a legjobb, köszönöm az elismerést. Hálás vagyok a szervezőknek is, remélem, hogy jövőre is találkozunk, végezetül még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a magyar lányok a legszebbek!

Eredmények:
Révkomárom – Csóka 0-12
Dunaszerdahely – Szováta 3-1
Szováta – Révkomárom 1-3
Csóka – Dunaszerdahely 5-1
Révkomárom – Dunaszerdahely 1-6
Csóka – Szováta 5-0

Végeredmény:
1. Csóka
2. Dunaszerdahely
3. Révkomárom
4. Szováta (versenyen kívül)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!