Gazdag programkínálat a könyvtáros gyerektáborban


2014-06-24 16:08:58  | cikk: mo  | 


Gazdag programkínálat a könyvtáros gyerektáborban  főképe
Hosszú évtizedes múltra tekint vissza a Jókai Mór Városi Könyvtár nyári gyermektábora. Váminé Molnár Emma gyerekkönyvtáros 1989-ben tartotta meg az első turnust a város és környéke fiataljai számára. A cél ugyanaz volt akkor és ma: fontos, hogy a gyerekek már egészen kisgyermekkortól ismerkedjenek környezetükkel, a város történetével, ismerjék a nevezetességeket, egyszóval rendelkezzenek helyismerettel. Hiszen csak így válhatnak igazi lokálpatriótákká felnőtt korukra – fogalmazott a nyári táborok szervezője, Váminé Molnár Emma.

A könyvtáros tábor tegnap kezdődött és egészen két héten át várja a gyerekeket. Gazdag programkínálattal készültek a szervezők, sőt a foglalkozásokat igyekeznek az életkori sajátosságokhoz igazítani, hiszen a legkisebb gyerek óvodás, de vannak felső tagozatos kamaszok is. Jelentős elfoglaltságot tesznek ki a táborozók idejében a városban tett séták, amelyek alkalmával a gyerekek megtekintik a város nevezetes épületeit, templomait, tereit, utcáit. Ehhez kapcsolódóan izgalmas feladatnak ígérkezik a régi városfal makettjének elkészítése, melyen két héten keresztül dolgoznak a résztvevők. A táborban természetesen előkerülnek a könyvek is, ki-ki a számára érdekeset fogja kézbe, és számos közös, társas foglalkozás zajlik a bibliotéka falai között. A kisebbek olvasmányélményeikről mesélnek rajzok formájában, a nagyobbak gyöngyöt fűznek vagy egyéb kézműves technikákkal ismerkednek, de több kirándulás is vár a résztvevőkre. Ellátogatnak például a Hagyományok Hegyére és Zircre is kirándulnak a táborozók.

Kalmár Bianka már nagyon várja a lovaskocsikázást és a Hagyományok Hegyén eltöltött időt. A nyolcéves kislány még egyszer sem vett részt a könyvtáros táborban, idén viszont nagyon jól érzi magát. Szereti a mesekönyveket, gyakran lapozgatja is őket, de lekötik a könyvtár kézműves foglalkozásai is – tudtuk meg Biankától.

Váminé Molnár Emma elmondta, sokat segítenek a tábor lebonyolításában a közösségi szolgálat keretében a könyvtárban tevékenykedő középiskolás fiatalok, akik adott esetben mesét olvasnak a kicsiknek, karkötőt készítenek a nagyobbakkal, vagy éppen rajzolnak a gyerekekkel. A gyermekkönyvtáros hozzátette azt is, ő lassan eléri a nyugdíjkorhatárt, de mindenképpen úgy szeretne távozni, hogy jó kezekben tudja a nyári tábor sorsát. Pap Gabriella veszi át a gyermektáborok szervezését, aki már ebben az évben is oroszlánrészt vállalt a lebonyolításból.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!