Székesfehérváron kezd a Lombard


2014-06-23 16:28:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Székesfehérváron kezd a Lombard főképe
Az MLSZ Versenybizottsága hétfőn délután a szövetség székházában elkészítette az OTP Bank Liga 2014/2015-ös idényének sorsolását. A Versenybizottság a sorsolás előkészítésekor több szempontot is szem előtt tartott, ezek közül kettő a Lombard Pápára is vonatkozott. A bizottság figyelembe vette, hogy a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság miatt a viadalnak otthont adó négy stadionban (Szusza Ferenc Stadion, Perutz-stadion, ETO Park, Pancho Aréna) az első fordulóban nem rendezhetnek mérkőzést. Az új stadionját hamarosan felavató Ferencváros azzal a kérelemmel fordult a Versenybizottsághoz, hogy az első és második fordulót idegenben játszhassa le. Ennek értelmében a Lombard július 26-án Székesfehérváron vág neki a szezonnak, majd a Ferencvárost fogadja. Az ősz során a Győri ETO, az MTK, az Újpest, a Diósgyőr, a Debrecen, a Budapest Honvéd és a Videoton is Pápára látogat. A fordulók időrendi beosztását a bajnoki mérkőzéseket közvetítő televíziós társaságokkal való egyeztetés után készítik el. 

Az őszi szezon sorsolása:

1. forduló (július 26.):
Kecskemét – Ferencváros
Videoton FC – Lombard Pápa
Bp. Honvéd – Dunaújváros PASE
MVM Paks – Győri ETO
DVSC-TEVA – Nyíregyháza Spartacus
PMFC-Matias – MTK
Diósgyőr – Puskás Akadémia
Szombathelyi Haladás – Újpest

2. forduló (augusztus 2.):
Újpest – Diósgyőr
Puskás Akadémia – PMFC-Matias
MTK – DVSC-TEVA
Nyíregyháza Spartacus – MVM Paks
Győri ETO – Bp. Honvéd
Dunaújváros PASE – Videoton FC
Lombard Pápa – Ferencváros
Kecskemét – Szombathelyi Haladás

3. forduló (augusztus 9.):
Ferencváros – Dunaújváros PASE
Videoton FC – Győri ETO
Bp. Honvéd – Nyíregyháza Spartacus
MVM Paks – MTK
DVSC-TEVA – Puskás Akadémia
PMFC-Matias – Újpest
Diósgyőr – Szombathelyi Haladás
Kecskemét – Lombard Pápa

4. forduló (augusztus 16.):
Diósgyőr – Kecskemét
Szombathelyi Haladás – PMFC-Matias
Újpest – DVSC-TEVA
Puskás Akadémia – MVM Paks
MTK – Bp. Honvéd
Nyíregyháza Spartacus – Videoton FC
Győri ETO – Ferencváros
Dunaújváros PASE – Lombard Pápa

5. forduló (augusztus 23.):
Ferencváros – Nyíregyháza Spartacus
Videoton FC – MTK
Bp. Honvéd – Puskás Akadémia
MVM Paks – Újpest
DVSC-TEVA – Szombathelyi Haladás
PMFC-Matias – Diósgyőr
Lombard Pápa – Győri ETO
Kecskemét – Dunaújváros PASE

6. forduló (augusztus 30.):
PMFC-Matias – Kecskemét
Diósgyőr – DVSC-TEVA
Szombathelyi Haladás – MVM Paks
Újpest – Bp. Honvéd
Puskás Akadémia – Videoton FC
MTK – Ferencváros
Nyíregyháza Spartacus – Lombard Pápa
Győri ETO – Dunaújváros PASE

7. forduló (szeptember 13.):
Ferencváros – Puskás Akadémia
Videoton FC – Újpest
Bp. Honvéd – Szombathelyi Haladás
MVM Paks – Diósgyőr
DVSC-TEVA – PMFC-Matias
Dunaújváros PASE – Nyíregyháza Spartacus
Lombard Pápa – MTK
Kecskemét – Győri ETO

8. forduló (szeptember 20.):
DVSC-TEVA – Kecskemét
PMFC-Matias – MVM Paks
Diósgyőr – Bp. Honvéd
Szombathelyi Haladás – Videoton FC
Újpest – Ferencváros
Puskás Akadémia – Lombard Pápa
MTK – Dunaújváros PASE
Nyíregyháza Spartacus – Győri ETO

9. forduló (szeptember 27.):
Ferencváros – Szombathelyi Haladás
Videoton FC – Diósgyőr
Bp. Honvéd – PMFC-Matias
MVM Paks – DVSC-TEVA
Győri ETO – MTK
Dunaújváros PASE – Puskás Akadémia
Lombard Pápa – Újpest
Kecskemét – Nyíregyháza Spartacus

10. forduló (október 4.):
MVM Paks – Kecskemét
DVSC-TEVA – Bp. Honvéd
PMFC-Matias – Videoton FC
Diósgyőr – Ferencváros
Szombathelyi Haladás – Lombard Pápa
Újpest – Dunaújváros PASE
Puskás Akadémia – Győri ETO
MTK – Nyíregyháza Spartacus

11. forduló (október 18.):
Ferencváros – PMFC-Matias
Videoton FC – DVSC-TEVA
Bp. Honvéd – MVM Paks
Nyíregyháza Spartacus – Puskás Akadémia
Győri ETO – Újpest
Dunaújváros PASE – Szombathelyi Haladás
Lombard Pápa – Diósgyőr
Kecskemét – MTK

12. forduló (október 25.):
Kecskemét – Bp. Honvéd
MVM Paks – Videoton FC
DVSC-TEVA – Ferencváros
PMFC-Matias – Lombard Pápa
Diósgyőr – Dunaújváros PASE
Szombathelyi Haladás – Győri ETO
Újpest – Nyíregyháza Spartacus
Puskás Akadémia – MTK

13. forduló (november 1.):
Ferencváros – MVM Paks
Videoton FC – Bp. Honvéd
MTK – Újpest
Nyíregyháza Spartacus – Szombathelyi Haladás
Győri ETO – Diósgyőr
Dunaújváros PASE – PMFC-Matias
Lombard Pápa – DVSC-TEVA
Kecskemét – Puskás Akadémia

14. forduló (november 8.):
Kecskemét – Videoton FC
Bp. Honvéd – Ferencváros
MVM Paks – Lombard Pápa
DVSC-TEVA – Dunaújváros PASE
PMFC-Matias – Győri ETO
Diósgyőr – Nyíregyháza Spartacus
Szombathelyi Haladás – MTK
Újpest – Puskás Akadémia

15. forduló (november 22.):
Ferencváros – Videoton FC
Puskás Akadémia – Szombathelyi Haladás
MTK – Diósgyőr
Nyíregyháza Spartacus – PMFC-Matias
Győri ETO – DVSC-TEVA
Dunaújváros PASE – MVM Paks
Lombard Pápa – Bp. Honvéd
Kecskemét – Újpest

16. forduló (november 29.):
Ferencváros – Kecskemét
Lombard Pápa – Videoton FC
Dunaújváros PASE – Bp. Honvéd
Győri ETO – MVM Paks
Nyíregyháza Spartacus – DVSC-TEVA
MTK – PMFC-Matias
Puskás Akadémia – Diósgyőr
Újpest – Szombathelyi Haladás

17. forduló (december 6.):
Diósgyőr – Újpest
PMFC-Matias – Puskás Akadémia
DVSC-TEVA – MTK
MVM Paks – Nyíregyháza Spartacus
Bp. Honvéd – Győri ETO
Videoton FC – Dunaújváros PASE
Ferencváros – Lombard Pápa
Szombathelyi Haladás – Kecskemét

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!