A demokrácia szigetét kell építeni - Tóbiás József is részt vett a Szegfű-juniálison


2014-06-21 20:52:35  | cikk: mo  | 


A demokrácia szigetét kell építeni - Tóbiás József is részt vett a Szegfű-juniálison főképe
Jó hangulatú horgászverseny, bográcsgulyás, beszélgetések, nótázás, mulatság. E szavakkal lehetne körülírni a Szegfű Klub és a Magyar Szocialista Párt helyi és megyei szervezeteinek közös juniálisát. A Malom-tónál tartott kötetlen programon részt vett Gőgös Zoltán, az MSZP megyei elnöke, Grőber Attila, a szocialista párt helyi elnöke és tiszteletét tette a rendezvényen Tóbiás József, az MSZP elnöki posztjának várományosa, a jelenlegi megbízott frakcióvezető.

A juniálison Grőber Attila köszöntötte a megjelenteket. A helyi elnök azt hangsúlyozta, a nehéz helyzetbe került szocialista párt sorsa nem Budapesten fog eldőlni. Nem a pártvezetés bölcsességén múlik a szervezet jövője, hanem az embereken, a helyi közösségeken.
- Rajtatok múlik. Mindenkinek személyes felelőssége van abban, hogy az MSZP, a baloldal képes-e ismét hitelessé válni, nemcsak 50-100 ember előtt, hanem ötszázezrek és milliók előtt. Én hiszek a csoportbölcsességben. Tanárember vagyok és életemben egyetlen egy olyan osztályban nem voltam, ahol azt gondoltam volna magamról, hogy én egyedül okosabb vagyok, mint a harminc diák. Mindig okosabb volt a harminc diák. Legyen bárki a párt elnöke, alelnöke, lépjen be úgy, mint egy osztályba: ötszáz ember és ötezer ember mindig okosabb, mint egy ember. Ez a csoportbölcsesség vihet előre bennünket – fogalmazott Grőber Attila, majd hozzátette, alulról kell építkezni, s meg kell erősíteni a helyi szervezeteket.

Tóbiás József a rendezvényen ugyanezt a gondolatot folytatta. Az MSZP feladata a következő négy évben az, hogy felépítsen egy olyan világot, amely által a párt alkalmas lesz arra, hogy a választópolgárok felhatalmazását kérje az ország irányítására – jelentette ki a politikus. A megbízott frakcióvezető szerint ez csak úgy lehetséges, ha a helyi közösségek nyitnak a társadalmi problémák irányába. Az MSZP a közösségért, a közjóért dolgozik a következő években – fogalmazott Tóbiás József.
- Meg kell szólítani az embereket. Be kell vonni a választópolgárokat abba a folyamatba, hogy hogyan is nézzen ki ma Magyarország. Az önkormányzati kampány számunkra pontosan azt jelenti, hogyha egyetlen egy képviselő tag egy testületben, akkor ő a demokrácia szigetét igyekezzen kialakítani a településén. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kizárólag az a testület dönti el, hogy mi zajlik a településen, hanem a közösség bevonásával hoz döntéseket. Legyen szó civil szervezetről, érdekképviseletről. Újra kell termelni azt az elgondolást, hogy a közösség a közjóért tud dolgozni – emelte ki Tóbiás József.

A Pápai Szegfű Klub juniálisára közel százan gyűltek össze. A hosszú évek óta rendszeresen megszervezett programot ezúttal a szocialista párt megyei és helyi szervezeteivel közösen tartották. A Szegfű Klubnak összesen 82 tagja van. Rendszeresen szerveznek előadásokat kulturális, sport és egészségügyi témákban. Gyakran kirándulnak és zenés-táncos mulatságokat tartanak a jeles ünnepnapok alkalmával.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!