Tégy egy lépést a békéért! – Békefutás Pápán


2014-06-17 13:24:11  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Tégy egy lépést a békéért! – Békefutás Pápán főképe
Magyarország az idén 17. alkalommal kapcsolódik be az európai országokat összekötő váltóba. A Peace Run (Békefutás) a világ legnagyobb váltófutása, amelynek célja, hogy a sport összekovácsoló ereje által fejlessze az egyének, közösségek és nemzetek közötti békét és barátságot. Az alapító, Sri Chinmoy alapelveit követve, minden országban a helyi szervezők önkéntesen végzik munkájukat, a helyi közösségek szolgálatára, a nemzetközi barátság és megértés jegyében. A 24.000 kilométeres európai váltó az idei évben 49 országot kapcsol össze. A több mint két évtizedes múltra tekintő rendezvény olimpiai stílusú váltófutás, amelyhez bárki csatlakozhat. A békét jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra. Magyarországon június 15. és 21. között halad át a váltó összesen közel 400 kilométeren. Az útvonal ma délelőtt Pápát is érintette, a futók Rajka, Mosonmagyaróvár és Győr után a PSE futóival közösen a Vaszari út felől érkeztek a Városi Sportcsarnokhoz, ahol Salil Wilson nemzetközi koordinátor köszöntötte a megjelenteket.
- Szeretném megköszönni, hogy a pápai atléták velünk futnak a mai napon. A Békefutás a mozgás és a sport összekovácsoló ereje által fejleszti az egyének és közösségek közötti összetartozást és barátságot. A futás dinamikus és felszabadító élményén keresztül a résztvevők lehetőséget kapnak, hogy egyéni erőfeszítést és konkrét lépéseket tegyenek a harmóniáért egy világméretű rendezvény keretében. A fáklyában és a szívünkben elvisszük a béke szereteteteket egész Európán át – hangzott el a köszöntő beszédben.
Az élet minden területéről származó nemzetközi futócsapat tagjai saját idejüket és energiájukat szentelik arra, hogy a futás üzenetét a világ minden tájára eljuttassák. A futók Pápa után Ajka felé folytatták útjukat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!