Buzuki és örökzöld slágerek a Fő téren


2014-06-16 08:54:48  | cikk: Babos Petra  | 


Buzuki és örökzöld slágerek a Fő téren főképe
A 24. Pápai Játékfesztivál programjaiból nem hiányozhattak a színpadi műsorok sem. Vasárnap délután a Pyrgos görög táncegyüttes lépett színpadra, s varázsolt igazi görög hangulatot a barokk Fő téren.
Hazánkban található egy település, amit az '50-es években hol Görögfalvának, hol Görögfalunak emlegettek. A Fejér megyei Beloiannisz községről van szó, melyben a mai napig is önálló kereteken belül működik egy görög hagyományőrző zene-és néptáncegyüttes. A Pygros heti rendszerességgel foglakoztat több mint 60 gyermeket. A csoport azt tűzte ki célul, hogy a görög népi kultúrát minél szélesebb körökben megismerteti és elterjeszti.
Takács Katalin, a csoport vezetője hírportálunknak elmondta, édesanyja görög, édesapja magyar, s Beloianniszban született. Ő itt járt óvodába és iskolába. Kiválóan megtanulta a görög nyelvet, a hagyományt és a kultúrát is.
- 1998-ban megszűnt a tánccsoport a faluban, s utána férjemmel úgy gondoltuk, hogy újra megpróbáljuk összehozni a csapatot. Azóta már sok új tagunk lett, főleg fiatalok, köztük a kisfiam is - mondta a vezető.
A csoport jellegzetes görög népviseletben táncolt, melyről Takács Katalin elmondta, Görögországban is tájegységenként más és más ruhát hordtak az emberek, ők pomponos cipőben táncoltak a Játékfesztiválon. A görög táncot egyébként a jókedv jellemzi. A táncegyüttes a Fő tér után a Várkertben is megörvendeztette egy kis buzukival a látogatókat, amit a pápaiak örömmel fogadtak és tapssal jutalmaztak.
A Fő téri színpadon a JMSZK Grund stúdió fiatal táncosai következtek, majd az Adászteveli Zenestúdió énekelt örökzöld slágereket.
A zenestúdió 2006-ban alakult. A csoport 23 taggal működik, 6-23 éves kor közötti fiúkkal és lányokkal.
A délután során felcsendültek a Mama, a Hallja meg a világ című dalok, amit a közönség együtt énekelt a fiatalokkal.
A jó hangulatú délután során fellépett még Pápa Város Fúvószenekara is, akik frissítő dallamokkal örvendeztették meg az érdeklődőket.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!