Könnyűzenei buli a Fő téren


2014-06-15 13:15:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Könnyűzenei buli a Fő téren főképe
Szombaton este ismét megtelt a Fő tér, ahol három – elsősorban a fiatalok körében rendkívül – népszerű zenekar örvendeztette meg remek hangulatú koncertjével a pápai közönséget. A buli a Magashegyi Underground fellépésével kezdődött, majd a 30Y koncertjével folytatódott. A leginkább az alternatív rock irányvonalához tartozó együttesek Pápán is igazolták jó hírüket, színvonalas muzsikájukkal emlékezetes zenei élményben részesítették a publikumot. (Az este utolsó fellépőjéről, a Vad Fruttikról egy későbbi cikkünkben olvashatnak.)

Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground erdélyi származású énekesnője egy zenei tehetségkutatón szerzett ismeretséget magának, és ennek köszönhetően került a jelenlegi zenekarához. Mint mondta, barátai bíztatására csöppent bele a tehetségkutató műsorba, ami végül jelentős tapasztalatokat eredményezett számára. Azonban a showbizniszben való tevékenykedésnél sokkal nagyobb értéket tulajdonít annak, hogy a Magashegyi Underground énekesnőjeként egy kiváló közösségben alkothat. Bocskor Bíborka kiemelte, nagyon fontos számára, hogy kölcsönös inspiráció dolgozik közte és az együttes tagjai között. – Ők szabad és spontán emberek, akikben sok játéklehetőség van, sokat nevetünk együtt, ugyanakkor megvan bennük a mélység is – jellemezte zenésztársait az erős kisugárzású, különösen feltűnő jelenségnek számító énekesnő.

– Bármilyen alkotómunkát végez az ember, az egyfelől nagyon individuális tevékenység, akár önzőnek is gondolhatnánk. Ha pedig zenekarban csinálod ugyanezt, akkor nagyon nagy empátiára és intuícióra van szükséged. Nagyon együtt kell lenned azokkal, akikkel létrehozol valamit. Egy zenekarban az nem működik, hogy ez az én dalom, az meg a te dalod – vélekedik Beck Zoltán, a 30Y frontembere. – A zenekar lényege, a zenekar ereje valószínűleg abban van, hogy az az energia, az a viszonyrendszer, ami köztünk van, folytonosan tud változni. Tehát mindig van valami áramlás, ami nélkül nem működne a dolog – fűzte hozzá az énekes.
Megjegyezte, ahogy a zenekaron belül, úgy a dalszerzésben, a dal különböző komponenseiben sincsen alá- vagy fölérendeltség. – Nem lényegesebb a szöveg a zenénél, és a zene sem lényegesebb a szövegnél. Megalkothatod a legjobb zenét és a legjobb szöveget, de ha azok nem működnek együtt dalként, akkor hiába volt minden erőfeszítés – fogalmazott, majd hozzátette: a működésük, a zenei alkotómunkájuk tétje mindig a dal.

Képek:


Címkék: könnyűzene | koncert | Fő tér
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!