Színes forgatag a Fő téren


2014-06-13 17:50:23  | cikk: Babos Petra  | 


Színes forgatag a Fő téren főképe
Ínycsiklandó illatok töltötték be a Fő teret ma délután, hiszen megnyitotta kapuit a 24. Pápai Játékfesztivál. A Fő téren a Kézművesek utcájában népi kézművesek és iparművészek kínálják portékáikat három napon keresztül, míg az Ízek utcájában a finom borok és pálinkák mellett kürtös-és mézes kalácsot és grill ételeket is fogyaszthatnak az érdeklődők.
A szervezők ezúttal is elsősorban a gyerekekre gondoltak, őket számos szórakozás várja a Játékfesztivál ideje alatt, mint például a szekrényjátékok. A Bódéjátékokban a Dühöngő konyha, a Gombóc Matyi és a Repülő Fagyi várja az apróságokat. Ezek ügyességi fajátékok, melyek nagyon népszerűek a gyerekek körében, tulajdonképpen a célbadobást gyakorolhatják az apróságokkal.
Újdonságnak számít a nagyméretű gigabike hatalmas kerekekkel és a trükkös bringák is. Hosszú sor áll a lufihajtogató bohócnál is, aki vidám figurákat készít a gyerekek kívánságára.
A délután során a Fő téren fellépett a Vadvirág Néptáncegyüttese, a Pápai Református Kollégium „Tánc-Lánc” Alapfokú Művészeti Iskolájának gyermek táncosai, az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Sindő Népzenekar.
A kellemes nyári időben a gyerekek a szökőkút hűsítő vizében ugrándozva élvezték, hogy elkezdődött a várva várt vakáció és ezzel egy időben a Játékfesztivál is.
A 24. Pápai Játékfesztivál nyitókoncertjét ma este 21 órakor tartják, amikor is Szikora Róbertnek és csapatainak tapsolhatnak a rajongók. Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!