Évadzáró sakkverseny


2014-06-10 08:06:11  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Évadzáró sakkverseny főképe
A Pápai SE sakk szakosztálya az immár szokásosnak mondható házi sakkversenyével zárta az idei évadot. Pünkösdi hétvége lévén várható volt, hogy kevesebben lesznek a résztvevők, mint az korábban megszokott volt, végül összesen 44 játékos vett részt a versenyen. A legnehezebb megjósolni talán a felnőtt mezőny végeredményét volt, hiszen sokan voltak esélyesek a végső győzelemre, végül a tapolcafői Kiss Zoltán szerezte meg az első helyet. A versenykiírás lehetőséget adott rá, hogy gyerekek a felnőttek között is induljanak, amivel egy pápai diák, Margl Roland élt is, aki végül a negyedik helyet szerezte meg a felnőttek mezőnyében. A legkisebbek között Mészáros Raul személyében olyan játékos nyert, aki egy környékbeli község iskolájában órarendszerűen tanulja a sakkot. A többi korcsoportban a papírforma érvényesült.
A PSE sakk szakosztálya továbbra is várja a sakkozni kívánó tehetségeket az egyesületbe. Edzéseik nyáron is kedden és csütörtökön 14:30-tól 18 óráig vannak a Pedagógus Művelődési Otthonban. A szakosztály június 14-én szombaton 10 órától a Tarczy Iskola aulájában a Miniolimpia keretében ismét megrendezi sakkversenyét, ide is mindenkit szeretettel várnak.

Részletes végeredmény ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!