DK: Európa szociális karakterét kell erősíteni


2014-06-05 14:55:20  | cikk: mo  | 


DK: Európa szociális karakterét kell erősíteni főképe
Két képviselőt – Molnár Csabát és Niedermüller Pétert – küldhet az Európai Parlamentbe a Demokratikus Koalíció – jelentette be Kerecsényi Zoltán, a párt választókerületi szervezetének elnöke. Niedermüller Péter Pápán tartott sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, az európai parlamenti választások után világossá vált, hogy a DK-nak közel 10 százalékos támogatottsága van, amely egy fiatal párt esetében jelentős eredmény.
Niedermüller Péter szerint pártjuk a legelkötelezettebb az európai értékek mellett, vallják, hogy az Európai Parlament az európai politika legfontosabb színtere.
- Az Európai Parlamentben valóban európai politikát szeretnénk folytatni, az energiapolitika, a gazdaságpolitika területén, a regionális fejlesztések, a foglalkoztatás, a szociális kérdések és az alapjogi kérdések tekintetében – fogalmazott a képviselő, majd szólt arról is, az európai közösség és az európai politika fontos feladata, hogy az életminőséget javítsa akár a kisebb településeken is. Ennek kiváló példája a pápai Fő tér megújulása – tette hozzá a politikus.

Niedermüller Péter kiemelte azt is, a következő öt évben a DK európai képviselői azon dolgoznak, hogy Európa szociális karakterét erősítsék. Jelentős mértékben hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy szűnjön, mérséklődjön a munkanélküliség, lobbiznak a társadalom peremére szorultak támogatásáért, a gyermekéhezés felszámolásáért és esélyt kívánnak teremteni arra, hogy az európai társadalmak mindegyikében javuljon az emberek életminősége. Ez az egyetlen eszköz a szélsőjobboldali erők visszaszorítására – húzta alá a politikus.

A képviselő megjegyezte azt is, a következő választásokig tartó időszak a DK számára a további építkezés és megerősödés időszaka lesz.
A sajtótájékoztatót követően Kerecsényi Zoltán egy, a pápai Fő teret ábrázoló, gravírozott üveglapot ajándékozott a DK európai parlamenti képviselőjének, hogy munkája során ne feledkezzen meg településünk képviseletéről.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!