Tóth Kálmán festményei a színházban


2014-06-04 15:45:18  | cikk: Babos Petra  | 


Tóth Kálmán festményei a színházban főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ márciusban indította útjára azt a kezdeményezést, melynek keretein belül minden hónapban más és más helyi művészt mutatnak be, így szerepelt már Tirnován Ari Vid és Pesei Petra a kiállítók sorában. A hónap műtárgya című kiállításon június 8-ig Tóth Kálmán rajztanár festményei láthatók.
Tóth Kálmán családjában édesapja is sokat festett, talán ez adta az indítatást számára is, aki tanulmányait a pápai képzőművész körben kezdte 1965-ben, ahol Heitler László, A. Tóth Sándor, Bíró Károly és Hénel Gusztáv festőművészek voltak a tanárai. Az érettségi után a Pécsi Tanárképző Főiskola biológia-rajz szakán tanult. Diplomát 1977-ben szerzett, mesterei voltak Kelle Sándor, Pandúr József és Horváth Olivér. Ettől kezdve Pápán élt és dolgozott, a Munkácsy Mihály Általános iskola és a Petőfi Sándor Gimnázium rajztanáraként. A Munkácsy-iskolában rajztagozatot vezetett. Jelenleg a Hagyományok Hegye történelmi, néprajzi és természetismereti központ vezetője. Festészetére Bíró Károly és Egri József művészete hatott. Akvarell képein a környező táj jelenik meg elsősorban, amelynek sajátos hangulata van. Csoportos és önálló kiállításokon szerepelt Pécsen, Kaposváron, Egerben, Veszprémben, Balatonfüreden, Ajkán, Győrben. Rendszeres résztvevője a Pápai Tárlatnak.
A színházi tárlatra kedvenc témájából válogatott, tájképeket hozott. Megcsodálhatjuk a festőien szép Badacsonyt és a Bakonyt is, amellyel egy különleges hangulatot kelt a látogatóban.
- Sokat jártam a diákokkal a Balatonon. Nagyon szeretem a „magyar tengert”, ha tehetem most is gyakran lemegyek és festek, de a Bakonyt is szeretem, oda is kimegyek, amikor időm engedi, hiszen a csend és a színek világa mindig lenyűgöz. A képeknél nem az a fontos, hogy mit látunk rajtuk, hanem, hogy mit mond az adott kép. Ebben a festő csak közvetítő, ő csak rásegíti a nézőt az érdekesebb, fontosabb részletekre. Ha eljut az üzenet, akkor elérte a festő a célját.
Tóth Kálmán elmondása szerint képein az ösztönösség jelenik meg. Egy kép a mondanivalójától lehet igazán szép. Egy „ronda” képnek is lehet fontos mondanivalója, nemcsak a szépnek - fogalmazott a művésztanár.
Végül elmondta, a nyár sok munkával telik a Hagyományok Hegyén, de a töltekezés időszaka is ez, ilyenkor előkészíti a festményeit, amelyeket majd ősszel vagy télen megfest.
A hónap műtárgya júniusban újabb pápai művész alkotásaival várja az érdeklődőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!