Űrhajós kalandjairól mesélt Farkas Bertalan


2014-06-04 14:40:09  | cikk: mo  | 


Űrhajós kalandjairól mesélt Farkas Bertalan főképe
A felkészülésről, az űrben töltött időről és a földet érés semmihez sem fogható pillanatairól tartott élménybeszámolót a katonasulis diákoknak Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok. Az első magyar űrhajós izgalmas előadásában szólt középiskolai éveiről, a katonaság iránti elkötelezettségéről és a világűrben tett expedíciójáig vezető útról. Farkas Bertalan 34 évvel ezelőtt, 1980. május 26-án, a Szojuz 36 fedélzetén indult a világűrbe, az expedíció célja a Szaljut-6 űrállomással való összekapcsolódás volt. Az egyhetes űrsétát követően június 3-án tért vissza a Földre. Az évforduló kapcsán a magyar űrhajós gyakran látogat el a Honvédelmi Minisztérium által indított Katonasuli-programban résztvevő középiskolákba, ahol élményeit személyesen osztja meg a katonai alapismereteket tantervi keretben tanuló diáksereggel. A pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola 2009-ben csatlakozott a programhoz, az acsádysok azóta tanulják az érettségi tantárgyként is választható katonai alapismereteket.

Farkas Bertalan elárulta diákközönségének, valójában nem akart ő sem űrhajós, sem katona lenni. A futball sokkal csalogatóbb volt számára, de édesanyja féltő gondoskodással lebeszélte a fociról, mert az veszélyes... - fogalmazott nevetve az első magyar űrhajós. Az iskolában, padtársa, Kopasz Gyula unszolására, aki eltökélt volt amellett, hogy vadászpilótának áll, jelentkezett a Kilián György Repülőműszaki Főiskolára. A sors fintora, hogy iskolatársának nem sikerült bennmaradni a csapatban, így nem lehetett vadászpilóta sem. Ő viszont elvégezte a szolnoki főiskolát, majd a Szovjet Repülőműszaki Főiskolán folytatta tanulmányait. 1972-től 1978-ig a magyar légierő tisztjeként a pápai repülőtéren szolgált, ahol 1976-tól első osztályú vadászrepülő lett. 1978-ban önként jelentkezett űrhajósnak. Kiképzését 1978-ban kezdte meg, majd 1980-ban a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén elindult a világűrbe, ahol feladatait sikeresen végezte el. Űrrepülése után, a nemzeti hősként tisztelt Farkas Bertalan pályafutásának következő szakaszában tovább képezte magát. 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett oklevelet, több kutatócsoportban működött közre és diplomáciai pályán is tevékenykedett. 17 éve helyezték nyugállományba, de élete azóta sem vált unalmassá, hiszen folyamatosan figyelemmel kíséri és aktívan részt vállal az űrkutatással kapcsolatos programokban, meghívásoknak, felkéréseknek tesz eleget – tudtuk meg Farkas Bertalantól.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!