Villa Classica Kupa


2014-06-04 14:40:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Villa Classica Kupa főképe
Négy csapat részvételével U-9-es utánpótlás szivacskézilabda kupának adott otthont a Weöres Sándor Általános Iskola tornaterme. A Villa Classica Kupára a házigazda Kilián DSE meghívását Balatonfüred, Várpalota és Győr is elfogadta, a résztvevők körmérkőzéses formában döntötték el a helyezések sorsát. Ifjabb Koncz Sándor csapatának számára jól indult a torna, hiszen 10-3-ra legyőzték a győrieket, a második mérkőzésen Várpalota Balatonfüredet fektette két vállra. A palotaiak ezt követően sem hibáztak a Kilián felett magabiztos, 15-4-es győzelmet arattak, amivel be is jelentkeztek a győztesnek járó trófeáért. A mieink a Balaton-partiak legyőzésével bebiztosították második helyüket, a záró mérkőzésen sem talált Várpalota legyőzőre, így veretlenül megnyerték a bajnokságot.
- Nagyjából az erőviszonyoknak megfelelő sorrend alakult ki, sajnálom, hogy Várpalota ellen nem jött ki a gyerekeknek a lépés, az egy olyan meccs volt, amit ha estig játszunk sem tudtuk volna nyerni – nyilatkozta ifj. Koncz Sándor, a Kilián DSE elnöke. A várpalotaiak egységesebbek voltak, nem egy-kettő, hanem tíz szinte azonos képességű játékos alkotta a csapatot, ennek köszönhető a sikerük. A csapatok elmondásuk alapján jól érezték magukat, igyekszünk jövőre is megrendezni ezt a tornát.

Végeredmény:
1. Várpalota
2. Kilián DSE
3. Győr
4. Balatonfüred

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!