Jó gyakorlatok, kezdeményezések, sikeres projektek - Szakmai konferencia a fiatalok összefogása érdekében


2014-05-31 12:21:50  | cikk: mo  | 


Jó gyakorlatok, kezdeményezések, sikeres projektek - Szakmai konferencia a fiatalok összefogása érdekében főképe
Fontos része volt a Diákvárosok Találkozójának az a szakmai konferencia, melyen a vendégvárosok – Sopron, Kecskemét, Sárospatak és Békéscsaba –, valamint a házigazda Pápa osztotta meg tapasztalatait, jó gyakorlatait az ifjúsági programok tekintetében. Tanácskoztak arról, hogy mely települések, milyen eszközökkel képesek megszólítani a fiatalságot, s felkelteni érdeklődésüket a közművelődés, a kultúra és a közösségi programok iránt.

A konferencián Áldozó Tamás köszöntötte a települések delegációit. A polgármester szólt a 800 éves Pápáról és felidézte a Diákvárosok Találkozója programsorozat előzményeit. A városvezető beszélt arról is, hogy a jelenben többfronton történik a helyi kultúra átszervezése. A hagyományápolást és az értékteremtést központba állító koncepció az önszerveződés irányába mutat – emelte ki Áldozó Tamás, majd hozzátette, a közösségi terek tekintetében is változásokra kell gondolni, hiszen Pápa számos olyan műemlék jellegű épülettel rendelkezik, amelyeknek egyelőre nincs funkciójuk. Ilyen – egyebek mellett – a Váristálló, a Dohánygyár vagy a Ferences templom. A polgármester elismeréssel szólt a Szigeti veszedelem című összművészeti produkcióról, amely a város nagyszámú diákságának és művészeti csoportjainak, hagyományőrző egyesületeinek összefogásával valósult meg, majd jelezte, reméli jövőre még több diákváros fiataljai, delegációi látogatnak el Pápára a hasznos eszmecsere és a jó hangulatú kapcsolatépítés érdekében.

A tanácskozáson dr. Baloghné Uracs Marianna, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója azt hangsúlyozta, a kultúra minden területén, a művészetpedagógiában, a közművelődés számos ágában az egyik legfontosabb kérdés az, hogy a fiatalok érdeklődését miként tudják felkelteni. Fontos őket minél fiatalabb korban bekapcsolni a közművelődésbe, a közösségekbe, s ez a konferencia pontosan azt szolgálja, hogy minden település megoszthassa jó gyakorlatait, amelyek mintaként szolgálhatnak mindannyiunk számára – fogalmazott az intézményvezető.
- Pápán régóta fáradozunk azon a színházpedagógiai modellen, amelyet itt most bemutathatunk a megjelenteknek. Négy szakmacsoport – a közművelődés, a drámapedagógia, az amatőr és alternatív színház, valamint az oktatási intézmények – együttműködésével valósítjuk meg elképzeléseinket, és értünk el eredményeket, mint például a héten bemutatott Szigeti Veszedelem.
A pápai kezdeményezések és eredmények kapcsán bemutatkozott Komáromi Sándor és a Teleszterion Színházi Műhely, Szita Gabriella igazgatóhelyettes az Acsády Ignác Szakképző Iskolában folytatott drámafoglalkozásokról szólt, míg Tegyi Tibor drámatanár, a diákszínjátszásban élen járó Weöres Sándor Általános Iskolában folytatott pedagógiai munkáról beszélt.

A szakmai konferencián minden település egy-egy szakembere ismertette a bevált ifjúsági programok sajátosságait. Dr. Németh Ádám, Sopron Megyei Jogú Város Humánszolgáltatási Osztályának osztályvezetője a Petőfi Színház ifjúsági és óvodai bérletes előadásait emelte ki, és szólt a folyamatban lévő gyermekmúzeum kialakításáról, valamint a nyári gyermekprogramokról, például a hagyományos Tündérfesztiválról és a Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozatáról.

Józsa Katalin a Kecskeméti Ifjúsági Otthon igazgatója elmondta, intézményük elsőként a családokat szólítja meg, a családos művelődést igyekszik ösztönözni, de kiváló az együttműködés az óvodákkal és az iskolákkal is. Emellett olyan foglalkoztató programokat, koncerteket, hangversenyeket, komplex ismereti programokat szerveznek a fiataloknak, amelyek élményszerűen vonják be őket a közművelődésbe. Józsa Katalin kiemelte, fontosnak tartják, hogy ezek az alkalmak ne csak értéket képviseljenek, hanem tartalmasak és érdekesek legyenek a diákok számára, ehhez pedig az kell, hogy ne nekik, hanem velük együtt szervezzék a programokat – hangsúlyozta a kecskeméti ifjúsági ház vezetője.

Darmos István, a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára intézmény népművelője, néptáncpedagógusa a hagyományápolást, a népművészeti programokat emelte ki előadásában. Darmos István szerint már gyermekkorban meg kell ismertetni a fiatalokkal a néptáncban és a népi játékokban rejlő örömöt és értékeket, hogy felnövekedvén szinte természetes legyen számukra a hagyományőrzés iránti elkötelezettség, népi kultúránk iránti érdeklődés.

Békéscsabán teljes mértékben a fiatalok kezében van az ifjúsági programok szervezése és lebonyolítása. Gémes Dávid a Békéscsabai Diák Önkormányzat képviselője azt hangsúlyozta, a helyi oktatási intézmények diákjai alkotják az önkormányzatot, s közösen határoznak arról, milyen programokkal igyekezzenek megszólítani társaikat. Vidám vetélkedőket, művészeti programokat, koncerteket, kulturális rendezvényeket szerveznek, melyek többségében nagy népszerűségnek örvendnek. Évente két alkalommal a Városi Ifjúsági Parlament ülésén ötletbörze keretében hallgatják meg a település fiataljainak véleményét, ötleteit. Gémes Dávid hozzátette, programjaik célcsoportja főként a középiskolás korosztály, de idén nyáron már nyitnak az általános iskolás és óvodás korosztály felé is, hiszen a nyári játszótéri programjaikkal őket célozzák meg.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!