OTP Bank Bozsik torna


2014-05-30 19:10:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


OTP Bank Bozsik torna főképe
Az OTP Bank Bozsik-program Veszprém megyei U-12-es és U-13-as kiemelt csoportjának záró fordulóját Pápán, a Perutz Stadion műfüves pályáján rendezték. Hat csapat két hármas csoportban küzdött meg egymással. Az A csoportban a PELC U-13, a Veszprém U-13 és az FC Ajka kapott helyet, a B-ben a PELC U-12, a Veszprém U-12 és Balatonfüred játszott 30 perces játékidőben, majd a csoportban elért helyezéseknek megfelelően következtek a helyosztó találkozók. Hazai részről Orovecz András az U-13-as fiatalokat koordinálta, míg Horváth Imre vezetésével a tavasszal bekapcsolódott U-12-esek is egyre biztatóbb játékot mutattak. Orovecz András fiai kezdésként egy góllal alulmaradtak Veszprémmel szemben.
- Hetek óta egészséges rivalizálás megy a két csapat között, hiszen nagyjából azonos játékerőt képviselnek. Sajnos ma is folytatódott a korábban tapasztalt tendencia, miszerint mi kihagyjuk a ziccereket, az ellenfél pedig feleannyi helyzetből eredményes tud lenni, és egy-két góllal elveszítjük a meccset. Eredményesebb helyzetkihasználással, fegyelmezettebb, koncentráltabb játékkal biztos vagyok benne, hogy a jövőben a javunkra fog eldőlni az adott találkozó. Jövőre ezek a gyerekek már bajnoki körülmények között űzhetik a labdarúgást, bízom benne, hogy ez a kimaradt egy év nem megy a fejlődésük rovására.
Tapolca és Sümeg visszalépésével a PELC és Veszprém U-12-es csapatai tavasszal bekapcsolódtak a programba, Horváth Imre elégedett lehetett az első összecsapást követően, hiszen Balatonfüredet le tudták győzni, ám az U-13-asokhoz hasonlóan a helyzetkihasználás még hagyott némi kívánnivalót maga után.
- A körülményekhez képest nem játszottunk rosszul, hiszen nemcsak az ellenféllel, hanem a szembeszéllel is meg kellett küzdenünk, igyekeztünk a ránk jellemző rövidpasszos, lapos játékot erőltetni. A keret fele iskolai elfoglaltságok miatt nem állhatott rendelkezésemre, ennek ellenére játékban és akaratban sem teljesítettünk rosszul. Az eltelt öt forduló során minden ellenfelünkkel szemben partiban voltunk, szoros, ki-ki meccseket játszottunk, úgy látom, ez a korosztály bőven megérett arra, hogy ebben a rendszerben pályára léphessen.
A mérkőzéseket a helyszínen tekintette meg Rugovics Vendel, a megyei utánpótlás igazgatója, aki elmondta, a cél az, hogy egyrészt egész évben játéklehetőséget tudjanak biztosítani a gyerekeknek, másrészt megtalálják azokat a tehetségeket, akik később a korosztályos válogatott gerincét adhatják. Ebben reményeink szerint pápai tehetség is helyet kaphat majd.
- Jövőre ezek a gyerekek már az U-14-es korosztályt alkotják, közülük a legügyesebbek a megyeválogatottba is meghívót kapnak, majd Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye képviselőiből összeállítjuk a Közép-dunántúli régióválogatottat, akik Telkiben a többi területi válogatottal is megmérkőznek, innen pedig már csak egy lépés a magyar válogatott bő kerete. Ami a gyerekeket illeti, úgy látom ez egy jó évjárat, innen Pápáról is van egy-két ügyes fiatal, aki a megyei vagy a régióválogatottba is bekerülhet, sőt az sem kizárt, hogy még Telkibe is eljuthatnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!